Hírlevél

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és egy Farsangtól Pünkösdig - Népi játszóházi foglalkozások az óvodában című e-bookot kap ajándékba!

Név / E-mail cím



Programajánló

A gyermekek 20 százalékát fenyegeti a szegénység az unióban
A gyermekek legalább 20 százalékát fenyegeti a szegénység az unióban - olvasható egy tájékoztatóban, amelyet kedden tettek közzé Brüsszelben a gyermekszegénységről a hét második felében tartandó konferencia kapcsán.



A belgiumi Marche-en-Famenne-ben csütörtökön és pénteken európai értekezletet tartanak a gyermekszegénységről a belga EU-elnökség és az Európai Bizottság közös rendezésében, nemzeti közigazgatási szervek, európai intézmények, tudományos körök és az üzleti szféra részvételével. A mintegy háromszáz fős fórum célja, hogy felgyorsítsa a gyermekszegénység leküzdését, a gyermekjólét előmozdítását célzó európai bizottsági kezdeményezés hivatalos megtételéhez vezető politikai folyamatot.

Az Európai Unióban több mint százmillió gyermek és fiatal tartozik a 18 éven aluli korosztályhoz. E csoportnak legalább 20 százalékát fenyegeti állandó jelleggel a szegénység, a mostani gazdasági válságban pedig még ennél is többen szembesülnek ezzel a veszéllyel. A jövedelem- és gyermektámogatások csökkentése, az oktatást, az egészségügyet, a gyermekvédelmet és a regionális fejlesztést érintő megszorítások komoly hatással vannak a lakosság e kiszolgáltatott csoportjára.


Forrás: MTI

 

Óvónők.hu képeslap

Küldjön virtuális képeslapot!

 

ovonok.jpg

Lepje meg barátait, kollégáit!

A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!

No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.

Tovább a képeslapküldésre >

Hirdetés

spacer