A játéknak már négyezer éve, a bronzkorban is központi szerep jutott az emberek életében – állítja egy svéd kutató, aki Mohendzsodáro pakisztáni romvárosban talált „játékos” leleteket elemezte.

A Karacsitól 300 kilométerre északra fekvő Mohendzsodáro (a 'halottak dombja') az Indus-völgyi civilizáció egyik legnagyobb városa, amelyet Kr. e. 2500 és 2100 között a Harappá-kultúra népe épített. Mohendzsodáro romjai hihetetlen várostervezői képességről árulkodnak: az ősi metropolisz urbanisztikai szervezettsége, építési módszerei és a körülbelül negyvenezres lakosság számára elérhető közszolgáltatások csak a kétezer évvel későbbi, császár kori Róma adottságaival vethetők össze. A bronzkori városrom 1980 óta az UNESCO kulturális világörökségének része.

Mint Elke Rogersdotter, a Göteborgi Egyetem kutatója rámutat, az archeológusok általában alábecsülik a régészeti feltárások során előkerülő játékokat, félreértik azok szerepét – olvasható az EurekAlert (http://www.eurekalert.org) tudományos hírportálon.

„Vagy a mindennapok érdektelen kellékeinek vélik a játékokat, vagy rituális jelentést tulajdonítanak nekik, esetleg a társadalmi státust tükröző jelképeknek tartják ezeket tárgyakat” – magyarázta Elke Rogersdotter.

A svéd kutató a pakisztáni romvárosban előkerült leletek elemzése közben érdekes felfedezéseket tett. Egyrészt rengeteg volt a játék – például dobókocka – vagy játékkal kapcsolatos tárgy, amelyek a leletek tizedét tették ki. Másrészt a játékok nem hevertek szerteszéjjel, hanem bizonyos területekre összpontosultak, ami azt jelenti, hogy az ókori városban speciális „játszóhelyek” voltak.

„A játékkal kapcsolatos nagyszámú lelet és ezek strukturált eloszlása arra enged következtetni, hogy a játék már négyezer éve is fontos szerepet játszott az emberek mindennapi életében” – hangsúlyozta Elke Rogersdotter.


Forrás: MTI