Olvasom Grund Helga: A 8–12 éves korosztály megjelenése a közösségi oldalakon című cikkét a Kisgyermekek, nagy problémákban . Az írás sok más mellett kitér a személyes találkozások fontosságára, a különbségekre az úgynevezett kibervilág és a való világ között.

Olvasom, miközben vonaton ülök, és velem szemben nem egy nyolc, hanem egy öt-hat év körüli gyerkőc játszik édesanyja érintőképernyős mobilján. Talán az Angry Birdsnek nevezett játék lehet? Nem tudom... Nem is nagyon értek hozzá.

Én még a Fekete Péteren nőttem fel, matchboxokon, Lego Fabulandon, az elmaradhatatlan szovjet fémlapos kerregő-kattogó űrhajón.

És persze vonaton, vonatozáson, a gyerekkori magazinokon, Bubón, Góliáton és társaikon, akik történetét szüleim ölében hallgattam.

Jó volt nagyon! A kakaó is, amit édesanyám lefekvés előtt adott, miközben a mesét készült felolvasni. Az esti mesét.

Én pedig az óvodai élményektől megfáradva, anyám hangján megpihenve jó ízűen fogyasztottam el, és tértem nyugovóra.

Olvasom Grund Helga írását, hogy 8 éves korukra a gyerekek nagy része már közösségi oldalakra regisztrál, életük nagy részét a neten töltik. Miért?

Nem jó ez így! Itt valami nincs rendben! – gondolom magamban.

Aztán a gépre nézek, amin most ezt a szöveget írom. Notebook. Zötyögünk a vonaton, és a szövegszerkesztő mellett a háttérben (hála a mobil netvilágnak) a Facebookot futtatom.

Nem jó ez így! Itt valami nincs rendben! – gondolom magamban.

Magam sem tudom, miért megy ez a fránya Face. Aztán rájövök... Ugyanazért, amiért a kisgyermekek bóklásznak rajta.

Az azonnali, rögtön érkező válaszok, megerősítések miatt. Ha feltöltenek egy fotót, rögtön jön a barátoktól a likeolás, a megerősítés, hogy a kép tetszik nekik. Miközben sok szülő nem tud azonnali visszaigazolást adni, amire viszont a gyermek vágyik.

Én is ugyanilyen vagyok. Jó, hogy a tevékenységemről, a rólam készült

fotókról azonnal kapok egy megerősítést. Jót tesz a hiúságomnak! Magabiztosabbá tesz virtuális barátaim vállon veregetése.

968 ismerősöm van – ettől belém hasít a gondolat, hogy milyen ember is az valójában, akinek ennyi „barát” kell az önigazoláshoz?

Elszégyellem magam! Gyáva vagyok! Félek kapcsolatokat lezárni.

Félek teljesen elengedni azokat, akik már rég nem részei az életemnek.

Az exeim is a „barátaim” között sorakoznak. Miközben tudom, hogy a végén elhangzó „Maradjunk barátok” mondat pontosan mennyit is ér. Felvált egy nagy fájdalmat, amit a teljes elszakadás okoz, sok apró fájdalomra (mert bizony fáj, hogy az a tüskehajú, szerintem kifejezetten bandzsa srác, akivel összenevet, már nem én vagyok).

Bizony félek a fájdalomtól, amit egy szakítás okozhat. A fájdalomtól, amit meg kellene élni ahhoz, hogy minél hamarabb lezáruljon bennem a régi érzés, és el tudjon kezdődni valami új, ami talán a múltból okulva jobb lesz.

Félek szembenézni a kudarccal és adott esetben a magánnyal, hogy nincs 968 barátom. Nincs! Csak 2-3. De velük bármikor kopoghatunk egymás ajtaján, ha gond van.

Gond pedig van! A gazdasági válság mellett az EMBER is válságban van.

Az internet és az azonnali visszajelzés egy olyan személyiséget épít fel, ami a való életben nem állja meg a helyét. Ahogy az is hamis világ, amit egy netes Farm ad. Rögtön, ott a kezemben a siker! Az eredmény! A virtuális pénz, amivel virtuális tyúkokat vehetek.

Siker?

Illúzió!

A mai világot átszövik a kudarcok. A kihívások, amiknek nem mindig
tudunk megfelelni.

És ezekre fel kell készülnünk. A Bobó újság csak hetente jelent meg, nem mindig volt input, a Lego építőkövei végesek voltak, a szovjet kisűrhajó rugója idővel (sajnos igen rövid idővel) tönkrement. De akkor megéltem a kudarcot, és hoppááá... Gondolkoztam! És feltaláltam magam! Rajzoltam Bobót, a Legot másképp építettem fel, a szovjet űrhajó, szüleim legnagyobb megrökönyödésére, tengeralattjáró lett a kádban.

Jó volt nagyon! Volt egy való életem, ami felkészített arra, hogy most, amikor válság van, akkor is talpon maradjak. Hogy keressem a megoldásokat, hogy ezt a megoldást magamtól várjam, hogy 968 ismerősöm likeja és visszacsatolása semmi a valódi barátok szavához, tanácsához képest.

Régen a világ felkészített erre. És nem csak a játék, a körtáncok is az oviban, hisz akárhogy nézzük, körforgás van benne, ami sokszor áttételesen az élet körforgására is utal. Amire nem a virtuális világban készülhetünk fel.

Mert félő, ha elveszítjük kapcsolatunkat a valósággal, eljutunk oda, ahova egy üzletember ismerősömnek sikerült. Beültem a kocsijába, a menő verdájába, az anyósülésre. Hátranézek, és lám, a hátsó ülésen vagy nyolc apró plüssállat sorakozik. Mondom neki: „– Gyereked van, vagy mi?” Mire ő: „– Nem, dehogy. Nem szeretek egyedül lenni. És egyébként is olyan aranyosak... ” Igen, a való életben család, gyerekek nuku. Helyette „virtuális” utasok... Magány és Illúzió!

Nem tetszik az írás? Más véleménye van? Esetleg mások a tapasztalatai? Írja meg fórumunkon!

Termékajánló:

Kisgyermekek, nagy problémák

Br. ár: 8190 Ft

Sokszor halljuk, hogy egyre több a problémás gyerek az óvodában, iskolában, s egyre több intézmény vállalja is a „problémás esetek”, illetve a sajátos nevelési igényû gyermekek nevelését-oktatását. bővebb információk >