Hírlevél
Legfrissebb fórum témák
Programajánló
Pályázatok
| Az étellel jutalmazott gyerekek felnőttként kövérebbek |
|
Nagyobb eséllyel válik elhízott felnőtt azokból a gyerekekből, akiket
szülei rendszeresen étellel jutalmaztak jó viselkedésükért – idézte egy
brit felmérés eredményét a The Daily Telegraph online kiadása. Egy több mint 2000 főre kiterjedt felmérés eredménye szerint azok, akiket étellel jutalmaztak gyerekkorukban, négyszer nagyobb valószínűséggel voltak túlsúlyosak már gyerekkoruk óta, és kétszer nagyobb eséllyel voltak a kikérdezés idején elégedetlenek testsúlyukkal azokhoz képest, akik nem nassolnivalót kaptak jó viselkedésükért. A kutatók úgy találták, hogy a résztvevők közül a korábban étellel jutalmazottak 34 százaléka számít most elhízottnak, míg a másik csoportban ez az arány 25 százalék. Az első csoportban tartozók 25 százaléka mondta, hogy már gyerekkora óta túlsúlyos, míg a második csoportba tartozók közül csak 6 százalék. Nagy-Britanniában a férfiak 24, a nőknek pedig 22 százaléka számít elhízottnak, vagyis testtömegindexük (BMI) 30 fölött van, míg a férfiak 44, illetve a nők 33 százaléka túlsúlyos, az ő testtömegindexük 25 és 30 között van. A felméréssel kapcsolatban James Stubbs elhízáskutató arra figyelmeztetett, hogy túl sok szülő használja gyerekénél rendszeresen a jó viselkedés jutalmazására vagy baj esetén megnyugtatásra az ételt. Forrás: MTI |
Bejelentkezés
Óvónők.hu képeslap
Küldjön virtuális képeslapot!

Lepje meg barátait, kollégáit!
A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!
No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.
Tovább a képeslapküldésre >
Hasznos anyagok
Óvónők kincsestára Az Óvónõk kincsestára a csoportban dolgozó óvónõk munkájához nyújt segítséget. Módszertani kézikönyvünk szerzõi és szerkesztõi otthon vannak az óvodai nevelés területén. Sok éves tapasztalatukkal és felhalmozott tudásukkal azon fáradoznak, hogy Ön minden kérdésére megtalálja a választ a kötetben
Bővebb információ a könyvről >
