Családalapítás a Down-szindróma árnyékában. Doris Lessing, Nobel-díjas író azonos című kisregényében megosztó és szívszorító témát boncolgat.

A szerző izgalmasan, lélegzetelállító elevenséggel, feszes dramaturgiával vezeti olvasóját a szívszorító történeten keresztül. Olyan témához nyúl, ami még manapság is tabunak számít, jóllehet a mindennapokban nagyon is sok család szembesül vele, és kénytelen nehéz döntéseket hozni.

Az alapszituáció egyszerű. A lelkes ifjú pár elhatározza, hogy minden anyagi nehézséggel dacolva, rokonaik támogatását maguk mögött tudva beteljesíti álmát a klasszikus nagycsaládról. Tervükhöz szépen, következetesen neki is látnak.

A kemény munkával felújított, hatalmas ház, amelyet mintha nekik szánt volna a sors, hamarosan gyereksírástól lesz hangos, a szorgos szülők meg sem állnak négy csöppségig. A jól működő gyerekgyárat néhány rokon ugyan gyanakodva nézi, ez a fajta családmodell mintha kiment volna a divatból, sem anyagilag, sem fizikailag nem olyan könnyű fenntartani egy ekkora házat és háztartást, mint ahogyan azt a fiatal szülők gondolták.

Ám a nehézségek nem szegik kedvüket. A mama ugyan egyre kimerültebb, ám a nagycsalád elevensége, a vidám gyerekkacagás vonzza a rokonokat, sok segítő kéz is akad. A szeretettel teli, meleg otthonért megéri áldozatot hozni. Amikor azonban a feleség terhes lesz az ötödik gyermekkel, a nagyszülők komolyan aggódni kezdenek. Mert szép-szép a nagycsalád, ám a mamának pihenésre volna szüksége. A terhesség sem zajlik problémamentesen, tapintható a feszültség. Amint halad előre a történet, már borítékolva van a tragédia. Az ötödik kisbaba is megszületik, ám ő más, mint a többiek.

A tündérmesék váltott gyermeke, egy nem evilági lény, akit ma fogyatékosnak, értelmi sérültnek neveznének. Fizikailag sokkal erősebb, mint a testvérei, és hamar kiderül, hogy majdnem teljesen kezelhetetlen, sőt, olykor veszélyes a többi gyerekre, a háziállatokra nézve. A család szembesül a problémával: vagy intézetbe adják a kisfiút, vagy az ő igényei szerint rendezik át az életüket. Az anya, a család ellenállásával dacolva ez utóbbi megoldást választja, amellyel szinte azonnal eltávolodik a szeretteitől.

Beteg gyermeke miatt elveszíti az egészségeseket. Amikor végül belátja, hogy mégis intézetbe kell adnia, addigra majdhogynem késő lesz. A többi gyerek lelkileg sérült, riadt, eltávolodott az anyjától, aki azt a másikat választotta, akivel ők egyáltalán nem tudnak kommunikálni sem. A mama döntése sem volt végleges. Annyira gyötri a lelkiismeret-furdalás, hogy újra hazahozza a kisfiát. A család élete szétesik, a cseperedő gyerekek amint lehet, elhagyják az otthonukat, nagyszülőknél, vagy más városban található iskolákban keresnek menedéket.

A regénynek nincs megnyugtató feloldása, bár a testvérek visszatérnek, a kis váltott gyermek pedig felnő, és elhagyja a szülői házat, a lehetőségekhez képest szabadon, minden megkapható szülői útravalóval, szeretettel és támogatással a tarsolyában. Az odaadás a többi, egészséges gyereknek hiányozhat, ők joggal érezhetik, hogy ötödik testvérük miatt nem kaptak belőle eleget.

Az anya döntése vitatható. A regényt olvasva sokszor gondolhatja úgy az olvasó, hogy mennyire egyetért, vagy mennyire nem ért egyet vele. Megfordul a fejünkben, hogy csak mi ne kerüljünk soha ilyen döntéshelyzetbe.

A történet nyilván nagyon is sarkított. Amikor befejeztem és belegondoltam a problémába, eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt részt vettem egy jótékony célú kiállításon, ahol a felkért alkotók Down-szindrómás gyermekekkel közösen hoztak létre műalkotásokat. Nagyon féltem a projekttől, attól tartottam, a mássággal való találkozás félelmetes lesz és megrázó. Ez utóbbi valóban így volt, de inkább meglepően kedves, szeretetteli és reményt keltő élmény volt.

Nem tudhatom persze, hányféle fogyatékosság, hányféle élethelyzet adódhat, amikor a szülőknek valóban úgy kell dönteniük, nem vállalhatják magukra azt a terhet, amit egy beteg gyermek gondozása jelent, esetleg pont az egészséges testvérek érdekében döntenek így. Vállalniuk kell a felelősséget, mert nemcsak a maguk, hanem az egész család sorsát meghatározza majd az új helyzet.

Úgy gondolom, Az ötödik gyerek mindenki számára nagyon tanulságos olvasmány, akár szembesült már ilyen helyzettel, akár nem. Az emberi reakciókat finoman és precízen mutatja be, sok mindent megtudhatunk belőle a családról, szeretetről és összetartozásról, illetve elgondolkodhatunk rajta, mit jelentenek számunkra ezek a szavak.

Szemethy Orsolya recenziója

Ön ismer segítséggel élő gyermeket? Ossza meg velünk véleményét! Regisztráljon és kommentáljon!