Hírlevél

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és egy Farsangtól Pünkösdig - Népi játszóházi foglalkozások az óvodában című e-bookot kap ajándékba!

Név / E-mail cím



Programajánló

Befejeződött a zuglói családsegítő központ komplex fejlesztése
Befejeződött a Zuglói Családsegítő és Gyermekjóléti Központ komplex szolgáltatásfejlesztése; a beruházás csaknem 100 millió forintba került, ebből több mint 89 millió forintot az Európai Unió biztosított az önkormányzat számára.



A projekt keretében a már meglévő családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatást fejlesztették tovább, és beindították az utcai és lakótelepi szociális munkát. A komplex szolgáltatásfejlesztés megvalósításához szükség volt a központ épületének bővítésére és korszerűsítésére is, emellett megvalósult a teljes akadálymentesítés.

A polgármesteri hivatal a közleményben kiemelte: az utcai szociális munka lényege és célja, hogy a központ megismerje, elérje a kerületben élő felnőtt hajléktalanokat, továbbá a gyermekeket, fiatalokat, akik szabadidejük nagy részét az utcán, tereken céltalanul bolyongva töltik. 

A csoport tevékenységei közé tartozik a felvilágosítás, az információnyújtás, a „terelés”, az iskolákkal való szoros együttműködés, a klubfoglalkozások, a külső szervezetekkel való együttműködés, továbbá az önkéntesek szervezése. A szociális munkások több nagy forgalmú zuglói területen végzik munkájukat, például az Örs vezér terén, a Csertő parkban, a Pillangó parkban, a Bosnyák téren, a Kassai téren és a Csáktornya parkban.


Forrás: MTI

 

Óvónők.hu képeslap

Küldjön virtuális képeslapot!

 

ovonok.jpg

Lepje meg barátait, kollégáit!

A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!

No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.

Tovább a képeslapküldésre >

Hirdetés

spacer