Hírlevél
Legfrissebb fórum témák
Programajánló
Pályázatok
| Ének-zene |


Állatokat nemcsak vizuálisan lehet megjeleníteni, vonalakkal, színekkel, hanem más művészetek eszközeivel is, például zenei hangokkal. Foglalkozástervezeteinkkel segítséget, útmutatást, ötleteket nyújtunk, hogy miként lehet az állatok a művészetekben tematikához kapcsolódóan izgalmas zenei foglalkozásokat tartani a csoportteremben.
Tovább >


Az énekes játékok a leányság megélésének örömét, világképét, játékosságát fejezik ki. A játékok nagy része régi mágikus szertartásból származik, onnan kopott ki, vagy üldözték ki.
Tovább >
A
17 millió forintos uniós támogatás révén mintegy 240 diák vehet részt a programban
óvodástól középiskolás korig.

Az egyensúlyérzék agyi és érzékelési rendszerének biológiai kialakulása bizonyítottan az első hét év központi igénye mind a fiúknál, mind a leányoknál. A leányok beszédkészségének fejlődése ekkorra megelőzi a fiúkét, akiknél ebben a korban az erő és az ügyesség megszerzése a hangsúlyos törekvés.
Tovább >

A leányok és a fiúk nemi szerepe és tulajdonságaik már az óvodás korban különbséget mutatnak. Miután a mai pedagógia ismeretátadás- és nem nevelésközpontú, ezért csak csekély figyelmet szentel a nemi szerepköröknek, nincs elképzelése e lényeges különbséget mutató szerepkörök összefüggő biológiai és szellemi tulajdonságairól. Pedig a női agy és annak hormonális működése lényegesen különbözik a férfiétól.
Tovább >

Az érzelemmel összefüggő nevelés hangsúlyos szeretet-központúságot feltételez. Az anyától való elválást mind a leány, mind a fiúgyermek nehezen, feszültséggel éli meg. Az anya és a családi körülmények megszokottsága, szeretete, olyan belső biztonságérzetet jelent, amelynek megszakadása mindkét fél részére fájdalmakkal, feszültségekkel jár.
Tovább >

A mondókák, ritmikus szövegek önmagukban is mozgástartalmúak. A beszéd és a mozgás a bal agyi féltekében együtt fejlődik. A szavakban előforduló magán- és mássalhangzók jó hangzásának érzelmi feszültsége készteti a gyermeket ezeknek a „mondókáknak” az ismételgetésére.
Tovább >
Bejelentkezés
Óvónők.hu képeslap
Küldjön virtuális képeslapot!

Lepje meg barátait, kollégáit!
A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!
No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.
Tovább a képeslapküldésre >
Hasznos anyagok
Óvónők kincsestára Az Óvónõk kincsestára a csoportban dolgozó óvónõk munkájához nyújt segítséget. Módszertani kézikönyvünk szerzõi és szerkesztõi otthon vannak az óvodai nevelés területén. Sok éves tapasztalatukkal és felhalmozott tudásukkal azon fáradoznak, hogy Ön minden kérdésére megtalálja a választ a kötetben
Bővebb információ a könyvről >
