FIGYELEM!
KÖZLEMÉNY
A 40 év jogosultsági idővel rendelkező nők kedvezményes nyugdíjazási lehetőségéről.
„A Kormány 2010. november 11-i ülésén elfogadta a 40 év keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal rendelkező nők kedvezményes nyugdíjba vonulásáról szóló előterjesztést. Az erről, illetőleg az egyes nyugdíj biztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot – sürgős tárgyalást kérve – 2010. november 19-én nyújtották be az Országgyűlés Elnökéhez.
A beterjesztett törvényjavaslat T/1745. számon az Országgyűlés honlapján tekinthető meg:
A kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyokat – a törvényjavaslat felhatalmazása alapján – a Kormány rendeletben határozza meg. Jelenleg a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ennek a kormány-előterjesztésnek szakmai előkészítését végzi.
A nyugdíj biztosítási igazgatási szervek a kedvezményes nyugdíjazásról részletes információt kizárólag a hivatkozott jogszabályok kihirdetése után – várhatóan december hónap végén – tudnak adni.
Az Országos Nyugdíj biztosítási Főigazgatóság az ellátás igénybevételének feltételéről szóló hivatalos tájékoztatóját soron kívül a honlapján közzéteszi.
Budapest, 2010. november 23.
Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság
2010–11–23 08:43”
Ezt azt jelenti, hogy a Nyugdíjbiztosító is csak akkor tud tájékoztatást adni, ha hatályos tv. lesz.
A cikkhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük regisztráljon vagy lépjen be. |
Név: tapsifüles Dátum: 2010. 12. 03. - 20:13 |
Mami!-Kérlek menj vissza néhány hozzászólással lejjebb, és látni fogod, Mit nehezményezek magam is! Szólj, ha nem érted-segítek! |
Név: mami Dátum: 2010. 12. 03. - 12:51 |
Tapsifüles! A gesztusokból nem lehet megélni! Mami |
Név: tapsifüles Dátum: 2010. 11. 28. - 18:25 |
Mami! + az infláció, amit csak a nyugdíjemelésnél vesznek figyelembe, ha figyelembe vesznek! A gesztus van csak nem szép!-Nem baj örülj pedagógus, hogy munkád van! |
Név: mami Dátum: 2010. 11. 28. - 05:11 |
A jövőre adott béremelés már rég mínusz lesz, a pedagógusok 3 év elmaradásban vannak. |
Név: tapsifüles Dátum: 2010. 11. 26. - 21:31 |
Szia és Köszönöm Anoli!-életpálya-modell nem 5' munka, de T.államtitkár, hol a csudában van a gesztusértékű béremelésünk. Ja az egyik ismerősöm azt írta Email-en, hogy az a gesztus, ha adózás, járulékemelés miatt többnyire kevesebb lesz a bérünk, mint az 1 helyben járó bérünk kb 3-4 éve már. SZÉP GESZTUSKÉNT az idei és elmúlt 3-4 év béréhez egészítik ki, nehogy már rosszabbul járjon ez a sokat eltűrt szögény pedagógus. Bravóóóó! |
Név: anoli Dátum: 2010. 11. 26. - 20:21 |
........ semmi nem esik útjába" - mondta Hoffmann Rózsa. |
Név: anoli Dátum: 2010. 11. 26. - 20:20 |
Folytatás: A törvények előkészítésének következő fázisában bedolgozzák a tervezetekbe az észrevételeket, majd január folyamán kerülhet a kormány elé a végleges változat. Ha a kormány jóváhagyja a tervezeteket, akkor megkezdődhet a normaszövegek kodifikációja, ami az államtitkár várakozásai szerint több hónapot vesz igénybe. "Tehát a tavasz derekán, vége felé kerülhetnek a törvényjavaslatok a parlament elé, és az ülésszak végére hagyhatja jóvá az országgyűlés, amennyiben semmi nem esik útjá |
Név: anoli Dátum: 2010. 11. 26. - 20:19 |
A várható menetrendről szólva hozzátette: a felsőoktatási törvénykoncepció tervezete már elkészült és a szövege már nyilvánosságra is került. A közoktatási- és a pedagógus életpályáról szóló koncepció tervezete, mint vitaanyag pedig reményei szerint két hét múlva, vagy azon belül szintén a nyilvánosság elé kerülhet, főként mert azokat a miniszteri értekezlet már jóváhagyta. Ezután megkezdődik, illetve folytatódik a vita, a nemzeti konzultáció, amely december végére zárul le. A törvények előkészí |
Név: anoli Dátum: 2010. 11. 26. - 20:18 |
folytatás: a pedagógus életpályáról szóló törvények megalkotása mellett dolgozik a tárca az új Nemzeti Alaptanterv kidolgozásán és egy új érettségi reformon is. |
Név: anoli Dátum: 2010. 11. 26. - 20:17 |
Hoffmann: tavasz végére elfogadhatja a parlament az oktatási törvényeket 2010.11.26. 20:45 Szerző: MTI A következő év tavaszán kerülhet a Parlament elé, és az ülésszak végére megszülethetnek az oktatáshoz kapcsolódó új törvények - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, pénteken, Gyulán. Hoffmann Rózsa a közoktatási rendszer tervezett változásairól szóló előadását követően az MTI-nek elmondta: az új közoktatási-, a felsőoktatási- és a pedagóg |
Név: tapsifüles Dátum: 2010. 11. 25. - 19:03 |
Kívánom, hogy igazad legyen! Ne haragudj rám, én nem vagyok pesszimista, hanem reálisan látom, hogy pénz nélkül még tervezni sem lehet, mert azt felénk (ön)ámításnak hívják És én ezzel a gondolattal -dologgal így vagyok! |
Név: tarkovacs Dátum: 2010. 11. 24. - 08:52 |
De még az is egy alternatíva, hogy a kidolgozatlan pontokat átgondolják...legyünk optimisták! |
Név: tapsifüles Dátum: 2010. 11. 23. - 21:02 |
...---jobb, csak pontosabb-vacakabb a lényege! |
Név: tapsifüles Dátum: 2010. 11. 23. - 21:01 |
Na! Ezzel kellett volna kezdeniük! S lám az ezzel a témával foglalkozó fórumoldalain nem én vagyok az, aki nehezen vagy félreértem a szöveget. Mert ezzel kapcsolatban változatosnál változatosabb információkat adott a jelenlegi kormány különböző csatornákon, sajtótájékoztatóin stb..stb . Gondolom megunták a magyarázkodást, többet nem nyilatkoznak, mert még ők sem döntöttek róla hiszen "trv módosításról szóló tervezet" ez az egész 40 év és nők...mizéria! Borítékolom nem lesz jobb csak |
Név: tapsifüles Dátum: 2010. 11. 23. - 20:57 |
Köszönöm Kedves Somogyi Dezsőné az információdat! |
|