Hírlevél
Legfrissebb fórum témák
Programajánló
Pályázatok
| Nemi szerepek IV. - Fiúk ritmikus játékai |
|
2010.02.03. | Írta: Falvay Károly | Rovat: Ének-zene A magyar hagyományokban a leányok énekes játékaihoz hasonló,
egyensúlyérzetet és beszédet egyformán fejlesztő játékok fiúk számára
teljesen hiányoznak.
Ennek oka, hogy a fiúgyermek agresszivitása nem az érzelemmel kapcsolatos játékokat, hanem a szerepkörüknek és tulajdonságaiknak megfelelő cselekvést és kiabálást tartalmazó megmutatkozásokat keresi. A férfi magatartás gyermekkori példaszerű megjelenése és helyes beszédmodora, az ehhez szükséges felnőtt környezet példája és az erre vonatkozó nevelés hiánya miatt eltűnőben van. A fiúk egészséges nevelésének eszközeként így nagy szükség mutatkozik ilyen játékok sikeres megfogalmazására, ha úgy tetszik megkoreografálására különböző életkorú fiúgyermekek számára. A térbeli és időbeli mozgás, a beszéd, a szerepkör, a tulajdonságok megtervezéséről és megtanításának az életkorral összefüggő kidolgozásáról van szó. A feladat kitapinthatóan bonyolult. A fiúk éneklési igénye csak nagyon ritkán fordul elő ebben az életszakaszban. Ritmikus mondókákra a fiúk szívesen vagy legalábbis hamarább vállalkoznak. Erre a célra megfelelőket azonban csak nagyon elvétve lehet találni a gyűjteményekben. A szerző tapasztalatai szerint, ha a játék • jó összeállítású ritmikus szöveget tartalmaz, • zajkeltő eszköz, bot vagy más férfias eszköz használatát igényli és • versengő szövegeket, névcsúfolókat tartalmaz, akkor a játékot szívesen és nagy kedvvel játsszák (például csengő, lánczörgés, kereplő, köcsögduda használatával). Ezekkel a kellékekkel elősegíthetjük a fiúk belső és fegyelmezett játék-igényének felkeltését, melyhez a szokásosnál hangosabb, és határozott szövegmondás tartozik. A szerző jelenleg csak példát tud mutatni, mely 1970 körül készült kisiskolások számára (Falvay Károly: Táncos játékok és táncok gyermekeknek. Budapesti Művelődési Központ, Budapest 1986. (kéziratjellegű, szerk: Zsédenyi Mária. A játék a Jászberényi Művészegyüttes gyermekcsoportja számára készült 1971-ben, és számos országos bemutatón nagy sikere volt. Mai napig ismerik, és játsszák a környék iskoláiban.) |
Bejelentkezés
Óvónők.hu képeslap
1999.11.30. | Írta: www.óvónők.hu | Rovat:
Küldjön virtuális képeslapot!

Lepje meg barátait, kollégáit!
A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!
No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.
Tovább a képeslapküldésre >
Hasznos anyagok
Óvónők kincsestára Az Óvónõk kincsestára a csoportban dolgozó óvónõk munkájához nyújt segítséget. Módszertani kézikönyvünk szerzõi és szerkesztõi otthon vannak az óvodai nevelés területén. Sok éves tapasztalatukkal és felhalmozott tudásukkal azon fáradoznak, hogy Ön minden kérdésére megtalálja a választ a kötetben
Bővebb információ a könyvről >
