Hírlevél

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és egy Farsangtól Pünkösdig - Népi játszóházi foglalkozások az óvodában című e-bookot kap ajándékba!

Név / E-mail cím



Programajánló

Főzzünk 8 játszóteret jövőre is!
Él az országban 24 nő, akik bár nem ismerik egymást, mégis van bennük valami közös. Összefogták településük lakóit, hogy kitartással, találékonysággal és persze a Delikát8 vonalkódokkal biztonságos játszóteret nyerjenek a gyerekeknek. Nekik köszönhetően az ország 24 településének összesen 80 ezer lakója már nyert. A „Főzzön 8 játszóteret!” program 2010-ben is folytatódik, így az összefogás szervezését már most, a karácsonyi sütés-főzés előtt érdemes elkezdeni.

Bár a „Főzzön 8 játszóteret!” program eddigi 24 nyertes települése vízpartjaival, óvodáival, iskoláival, a kisebb-nagyobb élelmiszerboltokkal és a húsleves-illatú vasárnapi családi ebédekkel együtt az utolsó porszemig valóságos, lakóik mégis mesébe illő dolgot vittek végbe. Képesek voltak arra, hogy a 24 nő buzdítására összefogjanak, és ezzel az őket körülvevő kézzelfogható valóságban teremtették meg a maguk hétköznapi csodáját: játszóteret nyertek a gyerekeknek. És ezzel bebizonyították nekik azt is, hogy ha mindannyian egyet akarnak, egy célért küzdenek, akkor akár a legkilátástalanabb helyzeten is túljuthatnak, és valóra válthatják a közös álmot.


Együtt finomabb a húsleves, jobb a játék! A nyertes városokban nem múlhatott el közösségi összejövetel a gyűjtésre buzdító felhívás nélkül. A helyi családokban egyre gyakoribbakká váltak a nagy közös családi, baráti ebédek és vacsorák. A helyi anyukák és nagymamák tisztában voltak azzal, hogy minden egyes Delikát8-cal ízesített fogás egy újabb kanálnyi vagy éppen villányi esély a győzelemre. Ahogy egyre több Delikát8 vonalkód gyűlt össze, a családok egyre összetartóbbak, a barátságok egyre szorosabb lettek és a település lakói között is érezhetően erősödött az összetartás. Az a 80 ezer ember, akik együtt örülnek 24 új játszótérnek, már tudja, hogy Delikát8-cal nem csak az étel lesz finomabb, de minden egyes vonalkód újabb összekötő kapocs és egyben újabb esély a játszótérre.


Hogyan nyerjünk játszóteret?
Persze a közös családi, baráti ebédeken és a közös főzőcskézésen túl sok más trükköt is bevetettek a nyertesek, amelyeket érdemes követniük azoknak is, akik jövőre szállnak majd ringbe az új játszótérért.

A nyertes városokban és falvakban a helyi lapok többsége megjelentette a felhívást. A települések honlapján működő vagy más internetes fórumok szintén kiváló felületet biztosítottak ahhoz, hogy a játszótérért küzdő lakók közösségbe szerveződjenek. A helyi boltban, a polgármesteri hivatalban és más közösségi helyeken gyűjtőládákat rendszeresítettek. A gyűjtőládák helyéről a Delikát oldal Tippek játékosoknak menüpontja alatt letölthető plakátok tájékoztatták a lakókat. Ugyanitt a jövőre játékba szállók a 24 eddigi nyertes összes kipróbált gyűjtési tippjét is elolvashatják. Bármelyik módszert választják is, az összefogás, a közösség nagyobb esélyt jelenthet településüknek arra, hogy 2010-ben megnyerjék a Delikát8 „Főzzön 8 játszóteret!” program egyik játszóterét.


2010-ben is „Főzzön 8 játszóteret!”

A „Főzzön 8 játszóteret!” programban eddig összesen 120 millió forintból 24 biztonságos, az európai szabványoknak mindenben megfelelő, vadonatúj játszótér készül el. A Delikát8 ezzel az ország legnagyobb nem állami játszótérépítőjévé lépett elő.

A „Főzzön 8 játszóteret!” program jövőre is folytatódik, így 2010-ben újabb nyolc településen épülhet fel egy-egy 5 millió forintot érő játszótér.

 

Óvónők.hu képeslap

Küldjön virtuális képeslapot!

 

ovonok.jpg

Lepje meg barátait, kollégáit!

A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!

No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.

Tovább a képeslapküldésre >

Hirdetés

spacer