Hírlevél
Legfrissebb fórum témák
Programajánló
Pályázatok
| HANG REND képzés |
|
2010.01.06. | Írta: Tóth Erika | Rovat: Ének-zene 2010. január 16-án indítjuk (két napos) tanfolyamunkat, melyet
célzottan óvónők felkészítésére dolgoztunk ki azzal a céllal, hogy
megtanítsuk nekik az óvodás korú gyermekek hangképzési folyamatainak
megfelelő irányítását (csoportos foglalkozás keretében), mellyel a
beszédhibák nagy része megelőzhető! Most már az óvónők kezében is van
kulcs…
Mindannyian halljuk és tapasztaljuk, hogy az iskolások beszédértése, kiejtése drámaian romlik, szókincsük egyre szegényebb. Azt is tudjuk, hogy a logopédusok túlterheltek, mert olyan nagyszámú a súlyosan beszédhibás gyerek, hogy gyakran a középsúlyosak már nem is jutnak fejlesztéshez. Az is megdöbbentő tény, hogy rendszerint nagycsoportos korban végzik a beszédfejlesztést, pedig a legeredményesebb a kis- és középsős korcsoporttól kezdődően. A hibás beszéd majd pontatlan írást, és helytelen gondolkodást (beszédértési zavart) okoz. Pedig van megoldás! Kidolgoztunk és bevezettünk óvónők felkészítésére egy olyan módszert, ami korcsoportokra lebontva és a hangokat tíz csoportra osztva, tíz hónap alatt a legeredményesebben alakítja, javítja a beszédet a gyermek alapvető “működését” is figyelembe véve – játékosan! A tanfolyamon részt vevők az oktatóanyagon kívül a díjnyertes “Világgá megyek” társasjátékot kapják meg ajándékba, mellyel a magyar mesevilág elemeit is felhasználva tudják kamatoztatni a tanultakat. További információk és jelentkezés: http://www.ovisulinet.hu |
Bejelentkezés
Óvónők.hu képeslap
1999.11.30. | Írta: www.óvónők.hu | Rovat:
Küldjön virtuális képeslapot!

Lepje meg barátait, kollégáit!
A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!
No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.
Tovább a képeslapküldésre >

