Hírlevél

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és egy Farsangtól Pünkösdig - Népi játszóházi foglalkozások az óvodában című e-bookot kap ajándékba!

Név / E-mail cím



Programajánló

Hároméves kortól kötelező óvodáztatás?
2011.03.04.  |  Írta: edupress  |  Rovat: Jogi 1x1 óvónőknek
Az Oktatásért Felelős Államtitkárság kötelezővé tenné hároméves kortól az óvodába járást, mivel úgy vélik, jelenleg az a 10 százalék, aki nem veszi igénybe az óvodai szolgáltatást, éppen azokból a családokból kerül ki, amelyeknek gyermekei számára a legnagyobb szükség lenne a korai közösségi nevelésre.



A Széchényi Terv keretein belül, még ebben a félévben 10-12 milliárd forintból elinduló projekt felel majd az óvodák bővítéséért. Akik nem teljesítik az óvodai tankötelezettséget, pénzbüntetésre számíthatnak.


A jelenlegi szabályok szerint ötéves kortól kötelező a napi négyórás óvodai nevelés. Az új elképzelést, amely szerint már hároméves kortól óvodaköteles lenne minden gyermek, a közoktatási törvényben kívánják rögzíteni. Az államtitkárság úgy tervezi, hogy aki megsértené az új rendelkezést, azt akár 50 ezer forintnyi pénzbüntetéssel is sújthatnák.

Azoknak a gyerekeknek, akiket megfelelő körülmények között nevelnek és biztosított a fejlődésük, lehetőségük lenne felmentést kapni a kötelezettség alól. A módosítás körülbelül 20 ezer gyermeket érintene, a magyar 3-5 évesek 90 százaléka ugyanis óvodába jár, de a fennmaradó 10 százalék olyan családi körülmények között él, amely szükségessé tenné a minél előbbi közösségi nevelést.
A kisgyermekkorban elkezdett intézményes nevelés nemcsak a hátrányos helyzetű gyermekek szakszerű felzárkóztatása és a felnőttkori munkanélküliség elkerülése miatt fontos, ahogy azt egy nemrégiben rendezett budapesti nemzetközi konferencián Androulla Vassiliou oktatásért felelős EU-biztos elmondta. „Kutatások igazolják, hogy az országok hatalmas megtakarításokat érhetnek el, ha nagy hangsúlyt helyeznek a kisgyermekkori nevelésre” – említette újabb indokként az EU-biztos. Az államtitkárság angliai példára hivatkozik, amely szerint húsz év alatt 880 milliárd forintos megtakarítást eredményezet a minőségi korán megkezdett intézményes nevelés.
 
Az új törvény bevezetésével 7-8 százalékos létszámnövekedésre lehet számítani, így ebben a félévben elindulhat az óvodák bővítése, a Széchenyi Terv alapján ígért 10-12 milliárdos költségvetésből. Az illetékesek elmondták, elsősorban a szegényebb országrészekben újítanak fel és építenek intézményeket. Az államtitkárság egyébként a minimális infrastrukturális feltételekből is engedne, így több használaton kívüli épületet is igénybe vehető lenne.

A hároméves kortól kötelező óvodáztatás bevezetésének feltételeként méri fel az államtitkárság a szükséges óvodai férőhelyek számát.


Forrás: edupress

 

Óvónők.hu képeslap

1999.11.30.  |  Írta: www.óvónők.hu  |  Rovat:

Küldjön virtuális képeslapot!

 

ovonok.jpg

Lepje meg barátait, kollégáit!

A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!

No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.

Tovább a képeslapküldésre >

Hirdetés

spacer