Hírlevél

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és egy Farsangtól Pünkösdig - Népi játszóházi foglalkozások az óvodában című e-bookot kap ajándékba!

Név / E-mail cím



Programajánló

Hatezer könyvet gyűjtöttek a gyerekeknek
Hatezer könyv gyűlt össze abban a jótékonysági akcióban, amellyel a rászoruló gyermekotthonok lakóit kívánják támogatni a szervezők.

  
A gyermeknapon elindított jótékonysági kampány zárásaként hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekvédelmi Központban adták át az akció kezdeményezői azt a hatezer darab könyvet és társasjátékokat, amelyeket az adományozók, az Erste Bank és a Sláger Rádió munkatársai gyűjtöttek, majd juttattak el a bank fiókjaiba júniusban - közölte a pénzügyi intézmény hétfőn az MTI-vel.
    
Az országos gyűjtés elsődleges célja a kulturális nevelés segítése volt annak érdekében, hogy a rászoruló gyermekotthonok lakói is lehetőséget kapjanak ismereteik bővítésére - mondta a Sláger Rádió vezérigazgatója. Heal Edina tájékoztatása szerint a rádió a Sláger Angyal Alapítványon keresztül rendszeresen szervez olyan akciókat, amelyekben anyagi segítséggel vagy konkrét tárgyi feltételek kialakításával járul hozzá hátrányos helyzetű családok, rajtuk keresztül pedig a gyermekek életkörülményeinek javításához. Az adakozás nem mindig pénz kérdése, ezt a mostani akció is bizonyítja, hiszen nem használt, fölöslegessé vált könyvekkel is lehet örömet okozni másoknak - tette hozzá.
    
Danks Emese, az Erste Bank kommunikációs igazgatója a program lezárásával kapcsolatban nyilatkozatában kiemelte: az Erste Bank Hungary büszke arra, hogy a Slágerrel közösen indított akció sikeresen zárult, és a bank is hozzájárulhatott a gyermekotthonokban élők megsegítéséhez, látókörük szélesítéséhez és tanulmányaik támogatásához.


Forrás: MTI


 

Óvónők.hu képeslap

Küldjön virtuális képeslapot!

 

ovonok.jpg

Lepje meg barátait, kollégáit!

A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!

No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.

Tovább a képeslapküldésre >

Hirdetés

spacer