Hírlevél

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és egy Farsangtól Pünkösdig - Népi játszóházi foglalkozások az óvodában című e-bookot kap ajándékba!

Név / E-mail cím



Programajánló

Hiányosak az autista gyerekek vizuális készségei

Az autista gyerekeknek hiányosak a vizuális készségei, nehézséget okoznak nekik az olyan mindennapi feladatok, mint fellelni egy cipőt a szobában, vagy megtalálni az almát az élelmiszerüzlet kínálatában – állapították meg a Bristoli Egyetem kutatói.



Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) hétfőn ismertetett kutatásban a mindennapi életben előforduló feladatokkal tesztelték a kutatók, hogy mennyire hatékonyan bukkannak rá kijelölt tárgyakra a vizsgálatba bevont gyerekek.

A kutatók szerint tesztjük – melyben a résztvevő 40 gyerek fele autista volt, másik fele nem – jobban tükrözi a valós életet, mint az eddigi vizsgálatok, amelyekben számítógépen kapott feladatokat kellett megoldaniuk a gyerekeknek.

A tanulmány szerint a teszt során a tárgyak keresésében kevésbé hatékonyak és kaotikusabbak voltak az autista gyerekek, mint nem autista társaik. A szerzők szerint a rendszerezettség hiánya tükröződik vissza akkor is, amikor valamely, az életben előforduló egyszerű feladatot nem tud valaki megoldani. A kisebb hatékonyság hátterében lévő hiányzó készségek azonban fejleszthetők, így a független életvitel az autizmussal élőknél is elérhető.

Forrás: MTI

 

Óvónők.hu képeslap

Küldjön virtuális képeslapot!

 

ovonok.jpg

Lepje meg barátait, kollégáit!

A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!

No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.

Tovább a képeslapküldésre >

Hirdetés

spacer