Hírlevél

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és egy Farsangtól Pünkösdig - Népi játszóházi foglalkozások az óvodában című e-bookot kap ajándékba!

Név / E-mail cím



Programajánló

Integrált oktatás a salgótarjáni kistérségben
Az integrált oktatás kistérségi modelljét dolgozta ki a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása, a kétéves program csaknem négyezer tanulót érintett.


A a salgótarjáni polgármesteri kabinet közlése szerint a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok program célja a hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja volt a modell kidolgozása és megvalósítása révén.

A salgótarjáni kistérség öt településének – Salgótarján, Cered, Zabar, Szilaspogony és Mátraszele – 13 intézményét vonták be a programba, többségében általános iskolákat, de volt az intézmények között óvoda, speciális iskola és pedagógiai szakszolgálat is. 

A két év során mérési és tanulógondozói rendszer segítette a hátrányos helyzetű gyerekek beilleszkedését és fejlődését, azok a tanulók pedig, akik elérték a kitűzött célokat, tárgyjutalmakat kaptak, és különféle programokon vettek részt. Az intézmények szabadidős kínálata többek között roma táncházzal és tehetséggondozó műhelyekkel bővült, az iskolák fejlesztőtermekkel és eszközökkel gyarapodtak.


Forrás: MTI

 

Óvónők.hu képeslap

Küldjön virtuális képeslapot!

 

ovonok.jpg

Lepje meg barátait, kollégáit!

A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!

No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.

Tovább a képeslapküldésre >

Hirdetés

spacer