Mióta ír verseket? Mi/ki indította el a költészet felé?
Már kicsi koromban is írtam, emlékszem, egyszer rászálltak a szomszéd kertben a villanyvezetékre a varjak, és én ezt a hangulatot olyan iszonyúan érdekesnek találtam, hogy rögtön írogatni kezdtem, csak úgy, sorokat. Meg akkoriban még megesett, hogy a tanító néni azt mondta: tessék, írjatok egy verset az őszről! És én írtam. Egyébként nálunk, otthon ez nem volt rendkívüli dolog. Édesapám Oláh János író, költő, édesanyám Mezey Katalin író, költő. Művészcsalád voltunk, de nem volt semmi ájult nagy művészkedés: tyúkokat tartottunk, kerítést festettünk, paradicsomot termesztettünk, apám cselgáncsedzéseket vezetett, és mi segítettünk neki. Átlagos család életét éltük, csak a falakra fel volt pakolva tízezer könyv, és írni-olvasni természetes dolog volt.

Szerette-e gyermekkorában is a verseket?
Édesanyám mondogatott nekünk elalvás előtt Weöres-verseket, Csíja-csicsíját, Haragosit, ilyeneket. Ez is természetes volt nálunk. Az is, hogy szavalóversenyeken indultam, Kosztolányi, Berzsenyi, Babits szövegével. Meg írtam nagy élvezettel a verselemzéseket órákra, és ha semmi nem jutott eszembe egy költeményről, hát kinyitottam a tankönyvet, és úgy feldühösödtem a sok benne talált marhaságon, hogy rögtön volt mit írnom. Különben inkább regényt olvastam, rengeteg Vernét, Balzacot, Dickenst, Hugót.

Van-e kedvenc költője/verse? Ki/melyik az?
Kosztolányi és Weöres a kedvenc költőim, és nagyon sok kedves versem van, kicsisek is, nagyosak is. Hadd idézzek egy egészen rövidet, egy inkább regényíróként ismert régi költőtől, Harsányi Kálmántól:

„Itt nyugszik egy marék
Napsugár-törmelék,
Míg vissza nem talál
A Napba,
Életnek a halál
Csak magva.”

Honnan jön az ihlet?
Úgy kell ezt elképzelni, mint minden más normális emberi tevékenységet. Az ember azon gondolkodik, hogyan rajzoljon le egy kutyát, próbálkozik, nézeget kutyákat, kutyás fotókat, de valami mindig hiányzik. Aztán egyszeriben: katt, beugrik neki a dolog, és rájön, hogy kell csinálni a lábát vagy a fülét. Attól fogva beindul a dolog. Előtte nem tudta, de próbálkozott sokat, és egyszer csak ment. Az ihlet nem a semmiből pottyan alá, hanem sok-sok munka van benne, mégis megmagyarázhatatlan. Szóval nem habzó szájú fetrengés, és ihellés és művészkedés, hanem egyszerű, de rejtélyes jelenség.

Kell-e rímelnie a verssoroknak?
Nem kell, csak lehet. A versek évezredekig nem voltak „berímelve”, a Zsoltárok vagy a Tao Te King (ez egy ősi kínai szent könyv) versei rím nélküliek, mégis gyönyörűek. A rím egyfajta ismétlés, hangcsoportok ismétlése, de nem az egyetlen költői eszköz. Szavakat, ragokat, hosszú-rövid szótagokat ismételni, költői képeket alkotni legalább ilyen régi és fontos ügy, a lényeg, hogy csak olyan módszert használjunk, aminek annál a témánál értelme van. Az a jó a mai irodalomban, hogy egy hatalmas zsákban áll kilencezer év minden költői eszköze, és kedvünkre válogathatunk belőlük.

Szabad-e átírni klasszikus verseket?
Legalább száz éve minden diák továbbkölti a Füstbement tervet: „A kis szobába toppanék, repült felém anyám, / S én félreálltam szótlanul, ma is repül talán!”. Arany János is leírta, hogy „Hasadnak rendületlenül / Légy híve, óh, magyar”. Mélyebben megértünk egy verset, ha „bele is kontárkodunk”… Alkossuk meg mind saját Himnuszunkat, Szózatunkat, Walesi bárdjainkat: „Kovács Lajos géplakatos dülöngélt rollerén” vagy „Szabó Rókus pedagógus a zebrán battyogott”. Írjunk ezeknek a figuráknak mai sorsot! A költő nem bronzszobor, akinek évi egyszer koszorút dobunk, különben lepiszkítják a galambok. A vers mindenki kincse, fejben kell mondogatni, tovább motyogni, énekelni, kiabálni. Kozármislenyben, a Szófaragó táborban például ezt írtuk a diákokkal:

„Bóbita, Bóbita rendőr,
Virsliből áll gumibotja,
Fánk-karikás a bilincse,
Száz betörő nyalogatja.”

Mikor költ a költő? (Hogyan telik a költő egy átlagos munkanapja?)
Felkelek, ha lehet, nem nagyon korán (öt gyerekem van, általában angyali feleségem indítja őket iskolába), kávézom és reggelizem, aztán uzsgyi: vagy vidéki iskolába megyek, rendhagyó irodalomórát tartani, vagy az egyetemre órát tartani, vagy itthon maradok a számítógép előtt. Verset, prózát, drámát, mesejátékot, cikkeket fordítok, írok, ezernyi apró-cseprő dolgot intézek, a honlapomat frissítgetem, postára megyek, és így tovább. A vers meg nagyon urasan viselkedik, vagy jön, vagy nem jön, kicsit érdemes erőltetni, de nagyon már nem. Van, hogy beindul egy verscsíra, és csak évekkel később tudom befejezni vagy soha. Van, hogy megvan egy óra alatt az egész, de ez ritka. Rejtélyes vendég, de mindig szívesen látom, akár buszon, villamoson is jegyezgetek. Éberen lesek rá minden bokornál, mint egy vadász.