Életünk és kommunikációink során nem tudjuk el/kikerülni a VITÁT.
Segítségképpen idemásoltam, mit ír a Wikipédia a vitáról:
"A vita érvek ütköztetése, célja a vitapartnerétől eltérő vélemény igazolása, a partner meggyőzése. A vitának van tárgya, szerkezete, legalább két résztvevője eltérő állásponttal.
A vita, az érvelés több társadalomtudomány eszköze és témája, például politika, retorika, filozófia, etika, jog, kommunikációelmélet, logika, pszichológia, stb.
A vita versengő magatartás jellemzője.
A vitának vannak erkölcsi szabályai, ezt nevezzük vitakultúrának."
"A vita szakaszai:
1. Konfrontációs szakasz: a véleménykülönbség felszínre kerül, a vitázók azonosítják egymást.
2. Nyitó szakasz: a vitázók szerepei és elköteleződései nyilvánossá válnak. A vitatott állítások, és ezek bizonytalanságai elhangzanak, amelyek lehetővé teszi a véleménykülönbség feloldását.
3. Érvelési szakasz: kritikai ellenvetések megtétele, ezek visszaverése vagy elfogadása.
4. Záró szakasz: Közös következtetések, következmények: egy vita záródhat egyetértéssel, kompromisszummal, (ezek közös vonása, hogy a vitatkozó felek többé-kevésbé elfogadják a másik fél álláspontját) vagy a vitában félként részt nem vevő harmadik személy (például döntőbíró, bíró) döntésével végül a véleménykülönbség fennmaradása esetén sikertelenül (eldöntetlenül)."
"A vita és vitázó viszonya
A vitában résztvevő tárgyilagos, ha:
- állításait független vagy külső forrással alátámasztja
- érvelése következetes, racionális, tárgyhoz kapcsolódó
- a vitapartner állításait követi, és reagál azokra
- lehetőséget ad az ellenérvek kifejtésére
- elismeri a tévedés lehetőségét.
A vitában résztvevő személyeskedő, ha:
- A vitapartnert sértően jellemzi
- A vitapartner korábbi tevékenységei állnak érvelése középpontjában
- A vitában résztvevő társadalmi helyzetére, előítéletre alapozza érveit, viselkedését
- A vitapartner érvelésének akadályozására, megzavarására törekszik
- A partnert nem tekinti egyenrangúnak"
A cikkhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük regisztráljon vagy lépjen be. |
Név: tapsifüles Dátum: 2011. 05. 25. - 19:20 |
Szia Red!--Vedd igénybe az alkotói szabadságodat(!?) |
Név: red Dátum: 2011. 05. 23. - 21:05 |
:-))).....vagy nyugdíjba?.... :- )))..... vagy egy egyéves fizetett (jobban fizetett) szabadságra? .... :- ))) |
Név: tapsifüles Dátum: 2011. 05. 19. - 17:39 |
Sok dolga van mindenkinek, vagy/és a téma most kevésbé kapós! Ráadásul a témaindító is keveset, de azt is szelektálva reagál. Ez pedig kommunikációs hiba! Lehet vissza kell mennie a továbbképzésre?! |
Név: tapsifüles Dátum: 2011. 05. 09. - 20:59 |
Jéééé?--Van rajtam kívül még valaki, aki idetalált (3. hete van itt?) |
Név: red Dátum: 2011. 05. 08. - 06:11 |
:-)))) :-))) Borika, azért másoltam be, hogy ismerkedjenek vele! Anita és tsai, csak a hivatalos verziót mondják vissza a stréber diák mintájára (lsd: szíjjártó, lázár, kósa stb., stb....) |
Név: Borika Dátum: 2011. 05. 07. - 16:00 |
Jó téma? Mi a vita? Milyen a vitakultúra??? Hűha.....csapnivalóan rossz! Mert inkább személyeskedő ( lásd anita, és tsai) mint tényeken alapuló! |
Név: tapsifüles Dátum: 2011. 04. 22. - 20:39 |
Eddig, csak szalvéta...? Ejnye, ejnye! |
Név: tapsifüles Dátum: 2011. 04. 19. - 20:50 |
OK?!-Amen! |
Név: red Dátum: 2011. 04. 19. - 20:18 |
Tapsifüles! Majd, aki rátalál eldönti, hogy mit kezd vele! :-))) Pl. lehet ez az a bizonyos szalvéta... :-))) |
Név: red Dátum: 2011. 04. 19. - 20:12 |
javítás: indítóm |
Név: tapsifüles Dátum: 2011. 04. 19. - 20:06 |
Csapnivalóóóóó?--Őskövület! Borzalom! Most viccelsz?- Játékot indítasz vagy h.szólást remélsz? Esetleg "belső" továbbképzést indítasz? |
Név: red Dátum: 2011. 04. 19. - 19:56 |
:-))))) Kíváncsi voltam mennyi idő alatt találtok rá! :-))) Ezennel meghirdetem a "Témakereső játékot" a fórumon! Lehet gyűjtögetni a témákat! :-))) Egyébként csapnivaló ez a technikai megoldás! A múltkor nem tudom, hogy csináltam, amikor kikerült oldalra a téma indítom. Látod, most rejtve maradt! |
Név: tapsifüles Dátum: 2011. 04. 19. - 19:12 |
Szia Red!--Ugye tudod, hogy véletlenül találtam a témaindítódra?!--Miért nem csinálsz hozzá egy kis reklámot! ---Egyébként aki, nekem elmondja, egyszer végre,hogy az ÚJ TÉMÁVAL, hogy manóba lehet oda, oldalra kikerülni,hogy jól látható legyen a "LEGFRISSEBB FÓRUMTÉMÁK" között,- hát lekötelez! Én mindent úgy teszek,ahogy kérik és engem is folyton elbújtat a rendszer! |
Név: red Dátum: 2011. 04. 19. - 07:25 |
Bocsánat a nagy katyvaszért én tagoltabban, átláthatóbban másoltam ide!!!! |
|