Hírlevél
Legfrissebb fórum témák
Programajánló
Pályázatok
| Kormos farsangbúcsúztató Mohán |
|
2012.02.21. | Írta: MTI | Rovat: Jeles napok A Fejér megyei falucskában legalább egy évszázada élő, alakoskodó
népszokása tavaly felkerült a szellemi kulturális örökség nemzeti
jegyzékébe. A programon óvodák és iskolák is részt vesznek.
Kovács Sándorné polgármester elmondta, már összeállt a február 21-i tikverőzésen felvonuló maskarák csapata, a résztvevők elkészítették, felújították a ruhákat és az álarcokat. Húshagyó kedden a jellegzetes maszkot és színes szalagokból összetákolt gúnyát viselő, valamint a babos kendős, kosarat cipelő tojásszedő lánynak öltözött fiatalok 15 fős menete, élén a ruhájában tekintélyes mennyiségű szalmát cipelő "szóma-törökkel", hangos kiáltozással járja végig a község utcáit. Bezörgetnek a portákra, üdvözlésképpen korommal kenik be a fehérnépek arcát, majd berontanak a baromfiudvarokba, s ha a háziasszony nem volt elég friss, az aznapi tojástermés bánja a maskarások látogatását. Mindezért jutalomként sonkaszeletekkel, kolbásszal rakják meg a tojásszedő lányok kosarát, s frissen sütött farsangi fánkkal, kávéval, üdítővel, néhol borral vendégelik meg a tikverőzőket. A farsangi fánk kijár a faluba érkező vendégeknek is. A mohai háziasszonyok már keddre virradó éjszaka megkezdik a tészta készítését, sütését, s 1500 darab süteménnyel várják a mulatságra érkezőket. A programra már eddig számos iskola, óvoda, turistacsoport jelentkezett be az ország különböző vidékéről. A mohai tikverőzés különlegessége a kormozás. Azt, hogy honnan ered a szokás, "tudományosan" nem sikerült megállapítani. A feltételezések szerint hajdan egy tréfás kedvű legény akarta fokozni a jókedvet azzal, hogy kormos kézzel megcirógatta a lányokat. Az ötlet akkora sikert aratott, hogy elmaradhatatlan részévé vált a mulatságnak. A kormozás alól senki nem tud kibújni, még a falun áthaladó, s a maskarások által megállított autók utasainak is kijut belőle.
Kép: hagyomanyhalo.hu
|
Bejelentkezés
Óvónők.hu képeslap
Küldjön virtuális képeslapot!

Lepje meg barátait, kollégáit!
A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!
No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.
Tovább a képeslapküldésre >
Hasznos anyagok
Óvónők kincsestára Az Óvónők kincsestára a csoportban dolgozó óvónők munkájához nyújt segítséget. Módszertani kézikönyvünk szerzői és szerkesztői otthon vannak az óvodai nevelés területén. Sok éves tapasztalatukkal és felhalmozott tudásukkal azon fáradoznak, hogy Ön minden kérdésére megtalálja a választ a kötetben
Bővebb információ a könyvről >

