Hírlevél
Legfrissebb fórum témák
Programajánló
Pályázatok
| Leányok és fiúk közös mozgásfejlesztése |
|
2011.10.07. | Írta: Falvay Károly | Rovat: Ének-zene
Az
egyensúlyérzék agyi és érzékelési rendszerének biológiai kialakulása
bizonyítottan az első hét év központi igénye mind a fiúknál, mind a leányoknál.
A leányok beszédkészségének fejlődése ekkorra megelőzi a fiúkét, akiknél ebben
a korban az erő és az ügyesség megszerzése a hangsúlyos törekvés.
Ez is oka annak, hogy ezek után, a következő hétéves szakasz kezdetén, a leányok és a fiúk érdeklődése és fejlődési igénye kezd élesen elválni; s csak a második hétéves fejlődési szakasz végén tér ismét vissza az egymás iránti érdeklődés és megismerés irányába.
Az egyensúlyérzet egészséges és magasfokú kialakításában az izmok és izületek fejlesztése meghatározó. Ebben a biológiai és szellemi fejlődési folyamatban alakul ki a társsá, közösséggé válás igénye, melyeket a nemileg lassan elkülönülő, közös játékok érzelmi élménye táplál, erősít föl.
A lányok és fiúk spontán elválása már 6-8 éves korban megkezdődik, tehát az óvodás életkor utolsó szakaszától.
· Ez az idő a leányoknál az énekes játékok megkezdésének a szakasza, · a fiúknál a jelenleg hiányzó-, elsősorban ritmikus szövegekkel és eszközökkel vezérelt társasjátékoké, melyek fontosságára és ugyanakkor hiányára felfigyelnünk szükséges.
Kép: www.sxc.hu - getwired
Korábban írtuk: Az óvodáskor előtti mozgás- és érzelemfejlődés A gyermek mozgás- és érzelemfejlesztése: A járás A gyermek mozgás- és érzelemfejlesztése: Az ugrálás A gyermek mozgás- és érzelemfejlesztése: A futás A gyermek mozgás- és érzelemfejlesztése: A forgás |
Bejelentkezés
Óvónők.hu képeslap
Küldjön virtuális képeslapot!

Lepje meg barátait, kollégáit!
A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!
No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.
Tovább a képeslapküldésre >
Hasznos anyagok
Óvónők kincsestára Az Óvónők kincsestára a csoportban dolgozó óvónők munkájához nyújt segítséget. Módszertani kézikönyvünk szerzői és szerkesztői otthon vannak az óvodai nevelés területén. Sok éves tapasztalatukkal és felhalmozott tudásukkal azon fáradoznak, hogy Ön minden kérdésére megtalálja a választ a kötetben
Bővebb információ a könyvről >

