Hírlevél

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és egy Farsangtól Pünkösdig - Népi játszóházi foglalkozások az óvodában című e-bookot kap ajándékba!

Név / E-mail cím



Programajánló

Nem biztos, hogy figyelemhiányos a gyerek, lehet, hogy csak éretlen

A nyáron született gyerekeknél gyakrabban állapítanak meg figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart (ADHD)  óvodás vagy iskolás korban, mert relatív éretlenségük megzavarhatja az orvosokat. Erre a potenciális félrediagnosztizálásra hívta fel a figyelmet egy amerikai tanulmány.



A Journal of Health Economics soron következő számában megjelenő elemzés szerint az óvodai és iskolai évfolyamok legfiatalabb gyerekeit - tehát azokat, akik éppen elérik a megszabott óvodai-iskolai korhatárt - aránytalanul nagyobb számban kezelik ADHD miatt.

Azok a gyerekek, akik viszont néhány nap híján nem töltik be a megfelelő kort, ezért csak a következő évben lépnek be az óvodába-iskolába, és így a legidősebbek lesznek a csoportban, illetve az osztályban, jóval kisebb számban kapnak ADHD-s diagnózist.

Az amerikai tanulmány szerzői a vizsgálatuk során azt észlelték, hogy mivel a legtöbb óvoda szeptember 1-je körül határozza meg a fordulópontot, a júliusban vagy augusztusban született gyerekeknél sokkal valószínűbb az ADHD megállapítása.

Ily módon az Egyesült Államokban akár csaknem egymillió gyereket diagnosztizálhattak félre, mivel ők voltak a legfiatalabbak és a legéretlenebbek az osztálytársaik között. A szerzők megjegyezték, hogy a téves diagnózis évi 320-500 millió dolláros kiadást jelent, amiből 80-90 millió dollár a szegények számára felállított Medicaid egészségbiztosítót terheli.

Melinda Morrill, a kutatás vezetője elmondta: szerintük a fiatalabb gyerekek sokszor tévesen kerülnek az ADHD-tól szenvedők közé, ők egyszerűen csak kevésbé érettek. Az Észak-karolinai Egyetem tudósa hangsúlyozta, hogy miközben kutatásuk nem a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (vagy hiperkinetikus zavar) létezését kérdőjelezte meg, szerintük vannak olyan kisgyerekek, akik feleslegesen szedik az ADHD kezelésére használatos olyan gyógyszereket, mint a Ritalin.

Mint a tanulmányról beszámoló The Daily Telegraph cikke hozzátette: Nagy-Britanniában négy év alatt kétharmadával nőtt az ADHD gyógyszerezésére fordított összeg. Ezzel kapcsolatban olyan aggályok is felmerültek, hogy egyes szülők kikövetelik a háziorvostól gyermekük számára a Ritalint, mert az gyors megoldásnak tűnik a gyenge koncentrációs képesség megerősítésére.


Forrás: MTI

 

Óvónők.hu képeslap

Küldjön virtuális képeslapot!

 

ovonok.jpg

Lepje meg barátait, kollégáit!

A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!

No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.

Tovább a képeslapküldésre >

Hirdetés

spacer