Hírlevél
Legfrissebb fórum témák
Programajánló
Pályázatok
| Novák Péter ritmusországa: a Tititá a Nemzeti Táncszínházban |
|
2011.11.10. | Írta: MTI | Rovat: Ének-zene Ritmusországba hívja kikiáltóként Novák Péter a nagyobb óvodásokat és a
kisiskolásokat a Tititá című műsorral, amelyet először november 26-én
láthat az ifjú közönség a budai Nemzeti Táncszínházban.
"A gyerekek nemcsak szemlélői, hanem résztvevői az előadásnak, amelyben
kiderül, mi mindenből lehet zene, és hogy együtt énekelni, táncolni jó.
Ha elengedjük az előadás kifejezést, és azt a fogalmat próbáljuk
megérteni, milyen is az iskolán kívüli tanóra, közelebb járunk az
igazsághoz" - mondta Novák Péter, az egyik zeneszerző és a játék
vezetője csütörtökön az MTI-nek.A mintegy 50-60 perces produkció próbái jelenleg is folynak a Nemzeti Táncszínházban. "Nem titkolt szándékunk, hogy a klasszikus színházi közeg ellenére elfelejtsük és elfeledtessük azokat a távolságokat és határokat, amelyek a színpad és a nézőtér között léteznek, és amelyeket nagyon nem szeretek" - jegyezte meg Novák Péter. A gyerekek időről időre beleszólhatnak a szituációkba, részt vehetnek benne és felmehetnek a színpadra. A zeneszerző hozzátette: olyan is van, hogy ők mennek a gyerekek közé, együtt énekelnek, táncolnak, ritmizálnak. Nem kötött történet alapján haladnak, hanem inkább az érzelmeket próbálják erősíteni, és megmutatni olyan alapvető morális értékeket, mint a szerelem, a szeretet, a versengés, a hiúság. Novák Péter kiemelte: a dallamok és Tamkó Sirató Károly csodálatos avantgárd versei segítségével be akarják bizonyítani, hogy "minden téves értelmezés ellenére nagyon izgalmas planétán élünk". Hozzátette: reméli, hogy a gyerekek erős élményekkel és energiával telve fognap távozni az előadás után. Mint az alkotó fogalmazott, ahány alkalom, annyi felütés, hiszen számolni kell azzal, hogy a közönség változásával máshová kerülnek a hangsúlyok. Ezért rögzítettek fontos csomópontokat, az ezek közötti részt viszont az előadóknak kell időről időre másként kitölteni. "Komoly felelősséggel jár, meddig mehetnek el, illetve ha elszabadul a káosz vagy kicsit fáradtabb, unatkozóbb a közönség, miként lehet ő nézőket felhangolni, hogy kedvük legyen beszállni a játékba. Az ilyen munka színpadi embert nem fáraszt, ellenkezőleg: frappíroz, szellemileg frissen tart és pallérozza az elmét" - szögezte le. Novák Péter a sors nagy ajándékának tartja, hogy létrehozhat a műsor szerkesztőjével, Foltin Jolánnal egy ilyen produkciót és van intézmény, amely erre áldoz. A célközönség "hivatalosan" a nagycsoportos óvodásoktól a kisiskolásokig terjed, de Novák úgy látja, valójában egy korhatár nélküli családi program jön létre. Az előadáshoz Novák Péter mellett Lázár Zsigmond írt zenét. "Akusztikus megszólalást preferálunk, olyat, mint a Kaláka vagy Sebőék zenéje, amin mi nőttünk fel." Lengyel Szabolcs koreográfiáját Mlinár Mária és Lengyel Szabolcs táncolja. |
Bejelentkezés
Óvónők.hu képeslap
1999.11.30. | Írta: www.óvónők.hu | Rovat:
Küldjön virtuális képeslapot!

Lepje meg barátait, kollégáit!
A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!
No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.
Tovább a képeslapküldésre >
Hasznos anyagok
Óvónők kincsestára Az Óvónők kincsestára a csoportban dolgozó óvónők munkájához nyújt segítséget. Módszertani kézikönyvünk szerzői és szerkesztői otthon vannak az óvodai nevelés területén. Sok éves tapasztalatukkal és felhalmozott tudásukkal azon fáradoznak, hogy Ön minden kérdésére megtalálja a választ a kötetben
Bővebb információ a könyvről >

