Óvodai élet
Hírlevél
Legfrissebb fórum témák
Programajánló
| Oktatásfejlesztő uniós program roma gyermekek neveléséhez |
|
Az oktatást fejlesztését célzó program indult négy országban a Roma
Oktatási Alap koordinálásával, melynek az a célja, hogy segítse a roma
kisgyermekek nevelését - mondta a 22 hónapon át tartó projekt
elképzeléseit ismertető szerdai budapesti sajtótájékoztatón Toby Linden,
a szervezet igazgatója. A Magyarországon, Szlovákiában, Macedóniában és Romániában - holland, magyar, spanyol és szlovák partnerrel - indított, uniós támogatású projekt célja, hogy már óvodába kerülésük előtt segítséget nyújtsanak a hátrányos helyzetű gyermekeknek. Ennek során a szülők a beíratáshoz, az otthoni neveléshez kapnak segítséget, a tanárok pedig készségfejlesztő és konfliktuskezelő módszereket sajátíthatnak el. A kétmillió euróból megvalósuló program négy ország 16 városában és az azok vonzáskörzetében lévő falvakban indult el - ismertette a Roma Education Fund (Roma Oktatási Alap) igazgatója, aki azt szeretné a programmal elérni, hogy ne csak a gyerekeknek, a családoknak és a közösségnek segítsenek, hanem a projektet az unió többi tagállamában is állami oktatási programként használják. Toby Linden megjegyezte: a szegény családban élő gyerekek komoly hátrányokkal érkeznek az iskolába, és ennek leküzdésében kulcsfontosságú az óvodáskori fejlesztés. Meggyőződése, ha ezek a gyermekek megfelelő alapot kapnak, sikeresek lehetnek az iskolában, majd az életben. Végigjárják az iskolát, lesz rendes, megélhetést biztosító munkájuk, majd saját közösségüket is tudják később segíteni - fűzte hozzá. A Roma Education Fund igazgatója azt mondta: ha a roma gyermekek oktatását pusztán közgazdasági alapon nézzük, a korai fejlesztésbe való beruházás már akkor is az egyik legjobb befektetés. Pallaghy Szilvia projektmenedzser ismertetése szerint az érintett országokban ugyanazzal a módszerrel, de külön-külön valósítják meg a programelemeket. A speciális tréningekbe kétszáz, három év alatti gyermeket nevelő anyát vonnak be, s meséken keresztül fejlesztik a szülők olvasási és írási készségeit, melyeket ők aztán tovább tudnak majd adni a gyermekeknek, majd az óvodáztatásra is felkészítik őket. Segítséget kapnak a szülők a beíratáshoz, és mediátorok segítségével akarják elérni, hogy minél több gyermek kerüljön be az óvodába. A program negyedik eleme a főiskolai hallgatók, az óvónők szakmai továbbképzése, tapasztalataik bővítése. A projekt időtartama alatt egy szociológiai kutatást is végeznek, illetve folyamatosan mérik, hogy a program milyen hatást ért el egy-egy gyermek, család és a közösség szintjén. A "Jó kezdés" címmel indult program Magyarországon Nyíregyházán és a mátészalkai térségben, Hodász, Ópályi, Nagyecsed, Mátészalka és Nagydobos településeken indult el. Forrás: MTI |
Bejelentkezés
Hasznos anyagok
Óvónők kincsestára
Az Óvónők kincsestára a csoportban dolgozó óvónők munkájához nyújt segítséget. Módszertani kézikönyvünk szerzői és szerkesztői otthon vannak az óvodai nevelés területén. Sok éves tapasztalatukkal és felhalmozott tudásukkal azon fáradoznak, hogy Ön minden kérdésére megtalálja a választ a kötetben
Bővebb információ a könyvről >
