Hírlevél

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és egy Farsangtól Pünkösdig - Népi játszóházi foglalkozások az óvodában című e-bookot kap ajándékba!

Név / E-mail cím



Programajánló

Önerőből újítja fel óvodáját Bezenye
Önerőből, mintegy 60 millió forintból újítja fel óvodáját a magyar–osztrák–szlovák hármas határ közelében fekvő Bezenye.



Hidasi Árpádné, a magyar–horvát kéttannyelvű óvoda és iskola igazgatója elmondta: két éve nyilvánították életveszélyesnek az épület tetőszerkezetét, azóta több pályázaton is megpróbáltak forrást szerezni a renoválásra. Nem jártak sikerrel, ezért az évente 200 millió forintból gazdálkodó települési önkormányzat állja a számlát. 

A munkálatok május végén, június elején fejeződnek be. Az igazgató közlése szerint a kényszerű kiköltözés két évében a kiscsoportot az egykori körzeti orvosi szolgálati lakásban, a nagyobbakat pedig a község művelődési házában helyezték el. Megjegyezte: négy éve mintegy 40 millió forintból, tízszázalékos önrésszel akadálymentesítették a település iskoláját, amelybe most mintegy nyolcvan gyerek jár. 

Kammerhofer Róbert, Bezenye független polgármestere közölte: az óvoda felújításának költségeit fele részben a tavalyi, fele részben az idei költségvetésből állták. Megemlítette: a falu határába tervezett szórakoztató- és kaszinóközpont telekadója körülbelül évi 60 millió forinttal növeli Bezenye bevételeit.


Forrás: MTI

 

Óvónők.hu képeslap

Küldjön virtuális képeslapot!

 

ovonok.jpg

Lepje meg barátait, kollégáit!

A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!

No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.

Tovább a képeslapküldésre >

Hirdetés

spacer