Hírlevél

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és egy Farsangtól Pünkösdig - Népi játszóházi foglalkozások az óvodában című e-bookot kap ajándékba!

Név / E-mail cím



Programajánló

Összefogásra van szükség a gyermekvédelemben

Az állam, az egyházak, az önkormányzatok és a civilszféra összefogására van szükség a gyermekvédelmi szakellátás támogatásában – ezt hangsúlyozták a felszólalók az I. Ágota Országos Gyermekvédelmi Konferencián csütörtökön Szegeden. A rendezvényen több mint ezren vettek részt, elsősorban olyan szakemberek, akik a gyermekvédelemben dolgoznak.



A konferencia vendége volt Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára is, aki elmondta: fontos, hogy a gyermekvédelem területén, az alapellátáson belül minél több civil- és egyházi szervezet jelenjen meg. A cél, hogy a bajbajutott vagy veszélyeztetett gyermekek lehetőség szerint a családban maradhassanak.

Ezt közös munkával, idővel pedig forrásátcsoportosításokkal lehet majd támogatni, „ugyanis ez szolgálja mindenki érdekét, mind társadalompolitikai, mind érzelmi, mind anyagi szempontból” – tette hozzá az államtitkár.

Kothencz János a szervező Ágota Alapítvány elnöke a konferencia kapcsán elmondta: a gyermekvédelem felelősséget és áldozatvállalást igényel a társadalom minden tagjától.     

A tanácskozáson tájékoztatták a szakembereket annak a megállapodásnak a részleteiről, amelyet a közelmúltban kötött a Csongrád megyei közgyűlés elnöke, Magyar Anna és Kiss-Rigó László megyés püspök a fenntartói felelősség megosztásáról. Az egyezmény nyomán a Csongrád megyei gyermekvédelmi szakellátás a szeged-csanádi egyházmegye fenntartói működtetésébe kerül, a gyermekvédelmi szakszolgálat pedig a megyei közgyűlés kezelésében marad.

Az egyházmegyével hasonló együttműködés alakult ki egy évvel ezelőtt a Komárom-Esztergom megyei gyermekvédelmi szakellátásban is – tette hozzá Kothencz János, akit Kiss-Rigó László püspök az egyházmegyei gyermekvédelmi feladatok ellátásának főigazgatójává nevezett ki. A szakember hangsúlyozta, hogy a legsürgetőbb feladat a közeljövőben a lakásotthonos struktúrák és a nevelőszülői hálózat bővítése lesz. 

Kiss-Rigó László püspök elmondta: az egyházmegye eddigi is támogatta az Ágota Alapítvány munkáját, több forrás megszerzésében volt partnere az ifjúságvédelmi szervezetnek, akár itthoni, akár külföldi pénzbeli támogatásról volt szó, és ez a munka folytatódik.


Forrás: MTI

 

Óvónők.hu képeslap

Küldjön virtuális képeslapot!

 

ovonok.jpg

Lepje meg barátait, kollégáit!

A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!

No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.

Tovább a képeslapküldésre >

Hirdetés

spacer