Hírlevél

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és egy Farsangtól Pünkösdig - Népi játszóházi foglalkozások az óvodában című e-bookot kap ajándékba!

Név / E-mail cím



Programajánló

Összefügg az étkezés és az intelligencia?

Egészségesen táplálkozó kortársaikhoz képest valamivel alacsonyabb intelligencia-hányadossal számolhatnak későbbi életük során azok a kisgyermekek, akik túlságosan sok szemétkaját fogyasztanak – figyelmeztetnek a brit szakemberek.



A témában végzett eddigi legkiterjedtebb kutatás során a kutatók 14 ezer, 1991 és 1992 folyamán született nyugat-angliai gyermek életét követték figyelemmel, akiknek egészségügyi állapotát és életkörülményeit három, négy, hét, valamint nyolc és fél éves korukban is megvizsgálták. A gyermekek részletes táplálkozási szokásairól a szüleik által kitöltött kérdőívekből értesültek a szakemberek.  

Ezek alapján három étrendminta rajzolódott ki: egy többszörösen feldolgozott zsírokban és cukrokban gazdag változat, egy döntően húsfélékből és zöldségekből álló „hagyományos” alternatíva, valamint egy „egészségtudatos” megoldás, amelyben a saláták, gyümölcsök, zöldségek, tésztafélék és a rizs dominálnak. Amikor a gyermekek elérték a nyolc és fél éves kort, az elterjedt Wechsler-intelligenciateszt segítségével mérték meg az intelligencia-hányadosukat. 

Összesen négyezer gyermektől sikerült tökéletesen használható adatokat nyerni. Ezek jelentős eltérést mutattak a szemétkaját fogyasztó, illetve az egészségtudatos étrendet követő gyerekek intelligencia-hányadosa között. Előbbiek 20 százaléka átlagosan 101 pontot teljesített a teszten, míg az egészségesebb ételeket előnyben részesítő kortársaik 20 százaléka 106 pontot ért el. 

„Ez csupán egy kis különbség, de emiatt nehezebben birkóznak majd meg a tanulással és az élet egyéb kihívásaival is” – hangsúlyozta Pauline Emmett, a Bristoli Egyetem Társadalmi és Közösségi Orvostudományi tanszékének munkatársa. 

Az intelligencia-hányados és a táplálkozási szokások közötti összefüggés már régóta vitatott kérdés, mivel számos más tényező, így a gazdasági és társadalmi körülmények is befolyásolhatják. Egy középosztálybeli család például hajlamosabb lehet (vagy legalábbis anyagilag könnyebben megengedheti magának), hogy egészségesebb fogásokat tegyen az asztalra, vagy építő jellegűen foglalkozzon a gyermekeivel, szemben a szegényebb háztartásokkal.

A brit Journal of Epidemiology and Community Health című szakfolyóiratban hétfőn megjelent tanulmány azonban különös gondot fordított ezeknek a tényezőknek a kiszűrésére. „Figyelembe vettük az anyai gondoskodást, a társadalmi hovatartozást, a kort, a lakóhelyet, az életük fontosabb eseményeit, a megrázó történéseket, az otthoni környezetet a könyvolvasástól kezdve egészen a tévénézésig és a többi ilyen tényezőt is” – sorolta a szakember, kiemelve, hogy már maga a tanulmány mérete is példa nélküli. 

„Ez egy rendkívül kiterjedt vizsgálat volt, nagyobb, mint amit valaha készítettek” – hangoztatta a szakember az AFP hírügynökségnek adott interjújában. Hozzátette: ugyanakkor további vizsgálatokra van szükség annak megállapítására, hogy a gyermekek intelligencia-hányadosának eltérése megmarad-e életük további részében is. 

A szakember szerint a gyorsételek negatív hatásának oka, hogy a már feldolgozott tápanyagokból hiányoznak az olyan vitaminok és más összetevők, amelyek a korai gyermekkor egy kulcsszakaszában nagyon fontos szerepet játszanak az agy fejlődésében. „A szemétkajára alapozó étrend nagyon nem kedvez az agy megfelelő fejlődésének” – figyelmeztetett a szakember.


Forrás: MTI

 

Óvónők.hu képeslap

Küldjön virtuális képeslapot!

 

ovonok.jpg

Lepje meg barátait, kollégáit!

A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!

No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.

Tovább a képeslapküldésre >

Hirdetés

spacer