Hírlevél

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és egy Farsangtól Pünkösdig - Népi játszóházi foglalkozások az óvodában című e-bookot kap ajándékba!

Név / E-mail cím



Programajánló

Óvópedagógus másoddiploma?
Sziasztok! 24 éves vagyok, házas, gyerekünk nincs. Most fogok végezni számvitel mesterképzésen, de az utóbbi 5 és fél év alatt (sajnos későn) rájöttem, hogy ez nem nekem való. Szeretek emberekkel, gyerekekkel foglalkozni, szeretetet adni, gondoskodni, de abban a szakmában minden más. Most pályamódosításon gondolkodom. Nagyon szeretem a gyerekeket és komolyan érdekelne az óvónői állás, de kicsit félek belekezdeni, nem tudom nem késtem-e le róla a korom miatt. Énekelni és furulyázni nem tanultam, de a férjem profi benne, azt mondta, tudna korrepetálni. A szorgalmam és elhivatottságom nagy tud lenni, úgyhogy azzal nem lenne gond. Abban kérnék segítséget, hogy érdemes-e belevágnom, és ha igen, mi a különbség az ELTE és az AVKF képzése között? MIvel az alkalmassági vizsga az ELTE-n nehéznek tűnik, az Aporra gondoltam és azt hallottam, ott több is a gyakorlat, de nem döntöttem még. Sajnos csak levelező jöhet szóba, az a képzés nem tudom megfelelő alapot ad-e. Köszönöm előre is a válaszokat, Bea
Új hozzászólás
A cikkhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be.
Hozzászólás a témához   (27 hozzászólás)
Név:
renee81
Dátum:
2012. 04. 13. - 13:12
Sziasztok! Mielőbb szeretném elkezdeni az óvodapedagógus szakot, ha lehet Budapesten. 31 éves vagyok, az ELTE TFK angol-magyar szakán végeztem. Dolgoztam kéttannyelvű óvodában angoltanárként. Még gyeden vagyok a második gyermekemmel. Az óvodás korosztály a mindenem, és magyarul is szeretném őket fejleszteni. Van aki hasonló cipőben jár vagy picit pályát módosított? Idén szeptemberben tuti nem tudom elkezdeni? Bármilyen tanácsot, tapasztalatot szívesen fogadok.
Név:
arvalanyhaj60
Dátum:
2012. 02. 13. - 17:24
Február 1-én íratkoztam fel a hírlevelükre,de még nem kaptam meg a Farsangtól Pünkösdig c. e-book kiadványt,amit ajándékként ígértek.
Név:
petress070
Dátum:
2012. 01. 26. - 19:45
Lily, gyorsan el kellene döntened, hogy az idén vagy jövőre tanulsz tovább, felvételizel. Hamarosan lejár a jelentkezési hat.idő. Nem beszélve az alkalmassági vizsgák idejéről, amelyet minden óvóképző a honlapján ír ki. 
(de gondolom ezt magad is tudod, már utánanéztél, ahová jelentkeznél). 
Akármikor teszed, sok sikert, jó tanulást kívánok neked.
Név:
Lily 314
Dátum:
2012. 01. 26. - 13:14
Köszönöm a választ. Úgy terveztem, hogy idén, de a szakdolgozat,a vizsgák és az angol tanulás és az egyéb dolgok miatt lehet, hogy jövőre halasztom.
Név:
petress070
Dátum:
2012. 01. 23. - 20:10
ott milyen feltételek vannak az alkalmassági vizsgán.  
Gondolom, már csak jövőre szeretnél felvételizni?
Név:
petress070
Dátum:
2012. 01. 23. - 20:08
Kedves Lily, annyiban tudok segíteni, hogy azokon az egyetemeken, ahol Tanító - és Óvóképző kar van (3 éves, főiskolai képesítéssel végzel) azoknak a honlapján szinte azonos az alkalmassági vizsga szabályai,felvétel feltételei. (3-at átolvastam). Ha felmész a honlapjukra részletesebb a tájékoztatás tartalma, mint ami ideférne. Persze nem tudom, hogy az ország melyik szegletében élsz, mert több óvóképző van, ki kellene keresned vagy az idei felvi hu oldalon keresgélned hová szeretnél menni ott mi
Név:
Lily 314
Dátum:
2012. 01. 23. - 17:17
Sajnos csak dolgoztam, mint kisegítő dadus. A dolgom főleg a takarítás volt,de mivel ez egy kis ovi sokat voltam csoportban is. Csodás dolog óvónőnek lenni, nem fizetik meg, de arra gondolok, hogy még jó 20-25 évet kell dolgoznom, akkor olyannal töltsem a napomat,ami szeretek. A tanulással nincs gondom, de jó lenne tudni, hogy mégis miből készüljek.
Név:
petress070
Dátum:
2012. 01. 23. - 14:23
Kedves Lily 314! Biztosan ezt szeretnéd, ahogy kiveszem soraidból most 36 éves vagy? Azóta oviban dolgozol, miként, vagy csak dolgoztál?
Név:
Lily 314
Dátum:
2012. 01. 22. - 12:14
Nekem is Beához hasonló gondjaim vannak, csak én 12 évvel idősebb vagyok. Dolgoztam óvódában és ott nagyon beleszerettem ebbe a hivatásba, és én is félek az alkalmasságitól. Valahol utánna lehetne nézni pontosabban, hogy miből készüljek? A másik félelmem, hogy kottát olvasni abszolút nem tudok, a zenetörténetben sem vagyok otthon, de azt még megtanulhatom...A tesi alkalmassági is érdekelne, kérem segítsetek, segítsenek!
Név:
erika.horgasi
Dátum:
2012. 01. 06. - 09:03
Bea, a képzőben, tanulmányaid során követelik meg a kívülről való ismeretet. De ott azután rendesen. 
A felvételinél (alkalmassági) csak énekelve való lapról leolvasást kérdezik kérdezhetik.Esetleg zenetörténet.Nem ismerheti még azt a tanuló hallgató,amit ott fog tanulni és elsajátítani(pl furulyázás, dalanyag kívülről való ismerete).Érdeklődd meg,mi az amit nagyjából kérnek és arra készülj fel.Más területre is ügyelj, mert nemcsak ének-zenéből kérdezhetnek. Menni fog!
Név:
harsika
Dátum:
2012. 01. 05. - 21:31
Nekünk nagyon sok dalt kellett könyv nélkül furulyázni(ÉZÓ, Törzsök). Főleg az ÉZÓ-ból! A Törzsökből viszont csak a nagyon bonyolultat nézhettük, a többit könyv nélkül szintén. 
Szóval nem yan könnyű ez! 
Na, de nem azért írom, hogy el vegyem a kedved! Csak tudd, hogy ez van! Kitartást és menni fog, ha tényleg akarod! Csak rajtad múlik!
Név:
harsika
Dátum:
2012. 01. 05. - 21:26
Vágj bele, ha szeretnéd! De azt le kell írnom, hogy általában az éneket nagyon komolyan veszik. Legalábbis, ahol én végeztem, ez volt a legnagyobb buktató. Kemény volt! Máshol nem tudom, milyen. Tanártól függ! 
Persze akik még óvónői szakközépben végeztek, mint én is, azoknak könnyű.
Név:
Borika
Dátum:
2012. 01. 05. - 08:55
Sok sikert Bea!
Név:
catrincath
Dátum:
2012. 01. 04. - 16:44
Ha nem jön össze elsőre, akkor se add fel. Ha tényleg ezt akarod, előbb-utóbb összejön. Sok sikert!
Név:
catrincath
Dátum:
2012. 01. 04. - 16:44
Szintén pályamódosítottként - eredetileg magyar nyelv és irodalom szakos tanárjelölt, 2 és fél éve aktív óvodapedagógus- bizton állíthatom: részemről jó döntés volt:) Nagyon szeretem a munkám, szerencsére állásom is van. Nem könnyű pálya, nincs túlfizetve, kevés a munkahely, de annyi mindent ad cserébe, hogy megéri a főiskola. Nappalin végeztem, így a levelezőben nem vagyok otthon. Érettségi után az alkalmassági vizsgától való félelmemben meg sem próbáltam a fősulit! Pedig csont nélkül ment...
Név:
erika.horgasi
Dátum:
2012. 01. 04. - 08:36
Kedves Bea 
Sok sikert, mert akaratod megvan hozzá! Korban közel állhatok hozzád. Ne félj tőle! Persze a főiskola kiválasztása során gondolj arra is, akár esti akár nappali a képzés minél hamarabb el tud érni.Időben és a költségeket tekintve tanulás és munka mellett ez nagyon fontos szempont.
Név:
tapsifüles
Dátum:
2012. 01. 02. - 14:23
Bea, hangszeren való játszani tudást nem kérnek,nem hátrány, de nem feltétel. 
Amikor még én jártam, a zenei tudásnak azt a szintjét elvárták (szolfézs), hogy lapról kottát olvasni,-leénekelni szükséges volt. Minden gyakorlás kérdése,sőt ebben segíteni tud a család is, amint írtad.Biztos menni fog.
Név:
nevelő
Dátum:
2012. 01. 02. - 13:59
Bea zenei tudás nem kell, énekelni, kottát olvasni igen. sok sikert!
Név:
bea0917
Dátum:
2012. 01. 02. - 13:47
Az énekhangom és a zenei tudásom (még) nem tartom alkalmasnak, és ezért félek kicsit, de ez talán javítható gyakorlással. Soha nem tanultam énekelni és hangszeren sem játszom. Viszont rajtam kívül a családban mindenki, úgyhogy lesz kitől tanulnom. Vagy akinek nincs meg az adottsága, ne is menjen? 
 
Köszönöm a bátorító szavakat!!! Majd írok még a fejleményekről.
Név:
tapsifüles
Dátum:
2012. 01. 02. - 13:31
folyt...-Azután:Jó megismerni az esti képzés hogyanját,ütközik-e a munkáddal? Mennyiben segítik vezetőid, főnökeid a Te főiskolai képzésedet?Már csak azért is,ne legyen ebből később gondod.Ne félj az alkalmassági vizsgától,csak bátran tedd meg. Mégis,mi történhet?Kiderül,hogy ezt a hivatást Neked találták ki! Ha nem jársz utána és nem próbálod meg, sohasem tudod meg!Sok sikert-hidd el (pláne ennyi utánajárással ) menni fog!
Név:
tapsifüles
Dátum:
2012. 01. 02. - 13:30
Kedves Bea!--A köz.okt.trv +az ehhez kapcsolódó Kjt. szerint felsőfokú szakképesítésnek kell lenni,hogy óvodapedagógusként alkalmazni tudjanak. A dec.-ben hozott új köz.okt trv ,-tudomásom szerint e tekintetben nem változott. Gyermekek közelében való munka:az óvodai munkára gondoltam,dajka munkakörre(azt nem tudom,hogy adott óvodában kérik-e dajkai képzettséget? Az más kérdés,hogy van-e állás a Ti környéketeken? Sajnos az még alacsonyabb bérezésű,de jobban belelátnál óvodaped.-i munkába.Azután:J
Név:
nevelő
Dátum:
2012. 01. 02. - 13:13
Miért félsz az alkalmasságitól, nem tartod magad alkalmasnak?
Név:
bea0917
Dátum:
2012. 01. 02. - 11:59
(most láttam csak, hogy szétszedte a fórum a hozzászólásomat, és csak a felét küldtem el.. Ezt pótoltam utólag)
Név:
bea0917
Dátum:
2012. 01. 02. - 11:58
együtt lakunk) nem foglalkoztam/dolgoztam még gyerekekkel, de nagyon szeretnék. Nem tudom, hogy így végzettség nélkül mit lehetne kezdeni levelező mellett, de bármit szívesen elvállalnék, ami segít fejlődni. Mi lenne lehetséges? Anyukám védőnő, így valamennyire ismeri az óvodákat, de munkát gondolom még végzettként is nehéz kapni, nemhogy előtte. Gyerekvigyázás pedig gondolom nem a legjobb referencia.. 
Ha valakinek nincs jó énekhangja, az fejleszthető hiba (magántanárral) vagy már nem is való ó
Név:
bea0917
Dátum:
2012. 01. 02. - 09:39
Kedves Tapsifüles! 
Köszönöm a választ! Azért néztem ki az Apor V.Főiskolát, mert az a közel van (Vácon), van levelező képzésük (ELTE-nek csak esti van) és könnyebb az alkalmassági vizsga (amitől kicsit félek). Sajnos az ELTE-s alkalmassági most még nem sikerülne szerintem. Nem tudom mennyire számít, hogy ki hol végez, mert ha az ELTE annyival jobb, akkor inkább 1 év múlva, addig felkészülve, jelentkezem oda. 
Sajnos még gyerekünk nincs, és a 2 unokaöcsémen kívül, akikkel sok időt töltök (velünk
Név:
tapsifüles
Dátum:
2012. 01. 02. - 09:16
Kedves Bea!--Egy sikeres pályamódosítás sohasem késő.Szerintem megnyugtatóbb lenne számodra,ha ismernéd,valóban alkalmas vagy rá és erre a hivatásra.Volt már itt,aki u.ezt tette és nem bánta meg.Most boldog ember.Kb egy picivel idősebb,mint te,de ő most fog végezni és csak ennyi az előnye.Az Apor V.-féle főiskola óvóképzését nem ismerem, arról nem tudok írni neked. Nappalin vagy estin végezd?-Az esti képzés mellett van rá módod, hogy gy-kek közelében dolgozhass?
Név:
nevelő
Dátum:
2012. 01. 02. - 06:19
Nagyon helyes ha kemény az alkalmassági vizsga! Vágj bele!
 

Óvónők.hu képeslap

Küldjön virtuális képeslapot!

 

ovonok.jpg

Lepje meg barátait, kollégáit!

A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!

No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.

Tovább a képeslapküldésre >

Hirdetés

spacer