Az ember nem is tudja, hogyan reagáljon, amikor az ötéves fia azzal áll elé, hogy szerelmes az Emmába. Igaz, már hetek óta beszél róla, már születésnapi bulin is voltak együtt, de hogy szerelmes? Hiszen még csak óvodás!

„Ezek igen erős érzelmek” –  mondja Dr. Barbara Howard, a Johns Hopkins-egyetem gyermekgyógyász adjunktusa – „Nyugodtan nevezhetjük első szerelemnek.”

Az óvoda az a hely, ahol egyre több időt töltenek, és ekkorra esik a szülőktől való első elszakadás ideje is. Természetes, hogy vigaszért, biztonságért egy másik emberhez, egy társhoz fordulnak ilyenkor a gyerekek.

Ekkor próbálgatják a felnőttszerepeket is. Úgy vélik, az óvodában már felnőttesen illik viselkedni. Mindez ahhoz a tisztázási folyamatához tartozik, amely során a kicsik válaszokat keersnek arra a kérdésre: „Ki és mi vagyok én, és mit kéne tennem?”

Vannak fiúk, akik megkérik a választottjuk kezét, sőt, akár gyűrűs eljegyzést is tartanak. Mindez azonban több mint pusztán szerepjáték, és nagyon nagy hibát követünk el, ha ilyenkor kinevetjük az ifjú szerelmeseket.

Ez idő tájt kezdik el felfedezni egymás testét is, ám nem igazán kell a szülőnek vagy a nevelőnek közbeavatkoznia. Első vagy második osztályos korukban megváltozik a gyerekek érdeklődése, a fiúk már a fiúkkal, a lányok pedig a lányokkal játszanak szívesebben, és többnyire csak emlék marad az első szerelem.