Hírlevél

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és egy Farsangtól Pünkösdig - Népi játszóházi foglalkozások az óvodában című e-bookot kap ajándékba!

Név / E-mail cím



Programajánló

Több mint kétszáz produkció a Nemzetközi Gyerekszem Filmfesztiválon

Filmkészítő gyerekek több mint kétszáz alkotását vetítik le a Nemzetközi Gyerekszem Filmfesztiválon március 18. és 20. között a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.



A Gyerekszem Közhasznú Művészeti Egyesület immár harmadik alkalommal rendezi meg a fesztivált, amelyre – Dél-Koreától Finnországon át Spanyolországig – a világ számos országából neveztek alkotásokat gyermekfilmesek. Az előzsűri 220 filmből választotta ki azt a 136 produkciót, amelyek bekerültek a versenyprogramba. A többi 84 alkotást az információs kategóriában mutatják be.

Az ingyenesen látogatható seregszemlén ezúttal is szerepelnek a budapesti és vidéki gyermekotthonokban, valamint iskolákban működő Gyerekszem filmszakkörök munkái. 

A versenyprogramban látható műveket a Tóth Tamás filmrendező vezette, nemzetközi szakemberekből álló zsűri értékeli, a díjkiosztót vasárnap az Uránia mozi nagytermében tartják. A korábbi hagyományokat folyatatva egy diákzsűri is oszt majd díjakat.

A fesztiválon az animációs filmkészítést is kipróbálhatják a gyerekek Szoboszlay Péter, a Képről Képre Műhely vezetőjének irányításával. A Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező nyerte el először a Gyerekszem Művészeti Egyesület által idén alapított Macskássy Katalin-díjat, amelyet a közlemény szerint „ezentúl minden évben olyan szakember kap, aki alkotó-nevelő módon filmes projektet hoz létre gyerekekkel”. 

A színes programok között a jelmez- és maszkbemutatón Breckl János jelmezeit próbálhatják fel az érdeklődők. A fesztiválon 18-án, pénteken rendezik meg azt a konferenciát, amely a gyerekekkel való filmes munka pedagógiai és terápiás lehetőségeivel foglalkozik. A szervezők felhívták az érdeklődők figyelmét arra, hogy a konferencián való részvételhez és a vetítések megtekintéséhez előzetes helyfoglalás szükséges az Uránia jegypénztárában.

Vasárnap a díjátadó után, 15 órától ismét levetítik a győztes munkákat, a fesztivált követő hetekben pedig a budapesti Puskin moziban és Békéscsaba, Győr, Pécs, valamint Kecskemét art mozijaiban is bemutatják az alkotásokból összeállított filmes blokkot.


Forrás: MTI

 

Óvónők.hu képeslap

Küldjön virtuális képeslapot!

 

ovonok.jpg

Lepje meg barátait, kollégáit!

A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!

No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.

Tovább a képeslapküldésre >

Hirdetés

spacer